AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Szentmihályi János: A bibliográfia és az irodalomtörténet

bibliográfiai, bio-bibliográfiai és forráskiadványainak pontosságra és teljességre törekvése hatott még ösztönző módon e korszak regisztráló és feltáró tevékenységére, nem pedig az, hogy azok esetleg a pozitivista történelemszemlélet megnyilvánulásaként jöttek létre. Thienemann Tivadarral szemben Baráth Tibor határozottan állítja, hogy nincs olyan magyar történész, aki a pozitivizmus tanait elfogadta v< na, akinek munkássága e szemlélet megnyilvánulása lenne.

23 Pauler Gyula pozitivizmusában egyébként is többen kételkedtek. Károlyi Árpád Pauler Gyuláról tartott akadémiai emlékbeszédében megállapítja róla, hogy Gomte iránti nagy előszeretete ellenére is a legjobb értelemben vett józan eklekticizmus híve volt.

24 Szekfü Gyula szerint „A filozófiai érzék teljes hiányára vall, hogy ezt a módszert a Comteféle pozitivizmus módszerének tartotta."

25 „Megállapíthatjuk, hogy Pauler történetelméletéből Comte tanításainak minden pozitív eleme nem csak hiányzik, hanem benne, helyette e tanítások érvényességét kizáró elemek szerepelnek. A történelemelméletben csupán egyetlen hasonlóság fedezhető fel, az, hogy az emberi ész kutatási horizontját mindkét szerző a tapasztalaton innen fekvő világra korlátozza"

26 — állapítja meg Baráth Tibor. Annyi bizonyos, hogy az un. pozitivista korszak első öszefoglalása az irodalomtörténetirás történetéről ifj. Szinnyei József műve a Magyar irodalomtörténet-írás ismertetése?

1 nem pozitivista felfogására hivatkozva sorolja a bibliográfiai és életrajzi szintéziseket az irodalomtörténeti művek közé. Ifj. Szinnyei József teljes mértékben tisztában van a fejlődést bemutató és regisztráló funkció különbözőségével. „A magyar irodalomtörténet-írás történetét akarván ismertetni, vissza kellett először mennem a forrásra, amelyből eredett, tudni illik, az életrajzgyűjteményekre. Ezeket tehát, noha nem nevezhetők szorosabban véve irodalomtörténeteknek fölvettem..." 28

Gzvittinger Specimenjéről megjegyzi: „Erre még a szó legtágasabb értelmében sem lehet az irodalomtörténet nevét alkalmaznunk, mert nem egyéb mint irói névtár, mely életrajzokat és könyvcímeket tartalmaz."

29 Ifj. Szinnyei József igényes azzal a műfajjal szemben, amelyet irodalomtörténetnek tart. A fejlődés bemutatását, az időrendes tárgyalást csak lépésnek tartja az irodalomtörténetirás felé, mert hiányzik ebből az irodalomtörténet szerinte leglényegesebb kelléke, a kritika. így „a choronologikus rend megkezdői csak vázlatos, inkább bibliographiaszerű, mint irodalomtörténeti műveket adtak".

30 Szinnyei tehát éles határvonalat húz a regisztráló ós fejlődést bemutató tevékenység között, sőt a fejlődést kritika nélkül regisztráló tevékenységet is inkább bibliográfiai tevékenységnek minősíti. Ez a megkülönböztetés helyes gyakorlati felismerésből fakadt, hiszen az anyagukat időrendi elrendezésben közlő bibliográfiák is regisztráló feladatuknak tesznek eleget. Az időrendi beosztás e bibliográfiák esetében nem a fejlődés bemutatását célozza, hanem gyakorlati megfontolásokból született elrendezési elv. A regisztráló funkció önálló életéről azonban Szinnyei nem vesz tudomást. A bibliográfiát valamilyen kezdetleges műfajnak tartja, melyből a magasabbrendű, kritikát tartalmazó, fejlődést bemutató irodalomtörténet kifejlődik. Ha a regisztrálásnak mint a fejlődés egy fejletlenebb fokának helyébe a fejlődés kritikai bemutatását elvégző irodalomtörténet lépne, úgy a regisztráló tevékenységnek el kellene sorvadnia, mint ahogy a 16. századi szórványosan megjelenő újságlapokból kifejlődő napi sajtó eltűntette a „Mercurius" jellegű és 9 Évkönyv 129