AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Szentmihályi János: A bibliográfia és az irodalomtörténet
temességre törekvésnek részben máig élő tanújelei. A birtokbavétel a „vagyonleltár" készítése, a vagyont (Kulturgut) tükröző szintézis megalkotása, nem pedig a fejlődés bemutatása az indíték, amely e művelődéstörténeti dokumentumok létrejöttében szerepet játszott. Nem lehet tehát ezeket a szintéziseket „irodalomtörténeti formáknak" tekinteni. 2. A magyar történetírás és irodalomtörténetírás azon korszakában, amelyet máig általában „pozitivista" korszaknak neveznek 9 a forráskutatás és forráskritika, a régebbi és újabb források regisztrálása a történészek és irodalomtörténészek tevékenységének úgyszólván középpontjában áll. Ezt az adatgyűjtő és feltáró tevékenységet, a tevékenységet folytató személyek azonossága (Szabó Károly, Szinnyei József stb.), valamint a tevékenység tárgyának azonossága miatt csábító azonosnak tekinteni a fejlődést bemutató tevékenységgel. Ha hozzátesszük még azt is, hogy a pozitivista történetfelfogás értelmezése szerint valamiféle „dinamikus szociológia" 10 megalkotásához a szétszórt adatok áttekintése is szükséges, lehet esetleg szerves összefüggést konstruálni a regisztráló és a fejlődést bemutató tevékenység között. Vitatott kérdés már maga az is, hogy a 19. század második felében nagy lendületet vett forrásfeltáró, bio-bibliográfiai és bibliográfiai tevékenység valóban azért jött-e létre, mert történészeink és irodalomtörténészeink elfogadván a öomte-íéle pozitivista történelemszemléletet, ill. annak az irodalomtörténetre való alkalmazását, Taine elméletét, és a Comte-íéle „dinamikus szociológia", ill. a Taine-i „milieu"-elmélet gyakorlati alkalmazását, az anyag, a dokumentumok bibliográfiai és reprodukáló feltárásában vélték megvalósítani, vagy pedig más okok játszottak-e közre a bibliográfiai és forrásfeltáró tevékenység fellendülésében . Auguste öomte tanait Magyarországon tudományos alapossággal elsőként. Pauler Gyula ismertette. 1871-ben jelentette meg: A pozitivizmus hatásáról a történet kasra, 11 majd 1873-ban öomte Ágost és a történelem 12 című tanulmányait. Pauler Gyula első tanulmányának, mely saját felfogását is tükrözi, egyik bennünket leginkább érdeklő tétele: „A történeti nyomozásban csak úgy érhetünk biztos célhoz, ha elvetve minden spekulatív a priori megállapított elvet, tisztán tényekből, illetve eseményekből indulunk ki, mint a természettudományokban." 13 A legfontosabb törekvés tehát az Ö3szes adatok felkutatása, „...kénytelenek vagyunk minden egyes tényt figyelembevenni, mint teszem a légtünettanban a levegőnek minden egyes változásait feljegyezzük, hogy az ekként tisztán konstatált adatokból aztán magasabb igazságokat lehessen levonnunk." 14 De vajon a tények és adatok, különösképpen pedig irodalomtörténeti és tudománytörténeti tények, — tehát művek és írói életrajzi adatok leírása, regisztrálása a pozitivista történetírás és irodalomtörténetírás sajátos formája-e ? Van-e egyáltalán része a pozitivista szemléletnek abban, hogy a kiegyezés és az első világháború közötti félévszázadban a biográfiai és bibliográfiai regisztráló szintézisek létrejöttek és hogy a történelmi és irodalomtörténeti forráskiadványok számban megnövekedtek és színvonaluk emelkedett? Thienemann Tivadar mindkét kérdésre határozott igennel válaszolt. A pozitívizmus szerinte „a tudományok horizontját az érzéki jelenségekre redukálja." 15 „A való tények empirikus észlelése lett a tudomány legelső feladata, a történelemben pedig ez a feladat az adatgyűjtésnek, az okmányok közlésének, empirikus leírásának kötelezettségét jelentette. M W Thienemann gondolatmenetét az irodalomtörténetre 127
