AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - S. Lengyel Márta: A negyvennyolcas osztrák forradalom eszmei előtörténetének problémáiról

zéki álláspontjára s miért csatlakoztak ennek az irodalmi ellenzéknek éppen egyik vagy éppen másik irányzatához. Es az efféle életrajzi jellegű kutatásokraaz adott esetben azért is különösen nagy szükség van, mert ez a röpiratírói gárda, tagjainak pályafutását, életkörülményeit tekintve, fölöttébb tarka képet mutat. Ami például eredetüket illeti: a szóbanforgó 25 szerzőnek mintegy ötödrésze nemesi, háromötöde nem nemesi származású volt (a többinek a származásáról közelebbit még nem tudunk), s a nem nemesi származásúaknak hozzávetőlegesen a fele volt az, akit kifejezetten polgári eredetűnek minősíthetünk. S ha azt vizsgáljuk, honnan jöttek, olyan magyarázatra váró sajátosságok is szemünkbe tűnnek, mint például az, hogy e szerzőknek csaknem a fele a birodalom cseh-morva tartományaiból származott, vagy az, hogy meglehetősen jelentős, részük, mintegy 20—25%-uk zsidó eredetű. Ami pedig ez írói kör tagjainak életkörülményeit illeti: ennek képe sem mutat kisebb tarkaságot. E gárda legjelentősebb hányadát, mintegy a felét olyanok tették, akik hivatásszerűen foglalkoztak írással, s ezek kivált a Németországba emigráltak sorából kerültek ki. (Legnagyobb részük folyóiratok szerkesztőségében dolgozott, s akadtak köztük önálló lapszerkesztők is, így Kurandán kivül a már említett Herloss Der Komet és Eduard Duller Phoenix, majd Das Vaterland című lapjával.) íróink másik fele pedig foglalkozási szempontból több kisebb csoportra oszlott, volt közöttük ügyvéd, egyetemi oktató (Svájcban), uradalmi ügyész, sőt nem egy állami hivatalnok is, mind például AndrianWerburg, az udvari kancellária titkára, aki földbirtoka révén egyben tagja volt az alsó-ausztriai rendi gyűlésnek is. S ez utóbbiak között, ami még feltűnőbb (mert az abszolút rendszer válságának különösen kirívó jele), katonatisztek is akadtak. Ilyen volt például Karl Moering, a császári hadsereg mérnökkari kapitánya és Rainer főherceg gyermekeinek nevelője (!), vagy Daniel Fenner von Fenneberg, az ismertnevű császári altábornagy fia. Mindezek csak tájékoztatásul felvázolt adatok, amelyek természetesen részletes kiegészítésre szorulnak, ma azonban még korántsem volnának kiegészíthetőek annyira, amennyire ez szükséges, mert az idevágó életrajzi jellegű kutatások javarésze még előttünk álló feladat. Hiszen ma még igen sok szerző életének tényszerű eseményeit sem ismerjük eléggé, s még kevésbé tudunk kielégítő magyarázatokat adni olyan kérdésekre, hogy életsorsuk alakulása miképpen járult hozzá nézeteik alakulásához, vagy hogy egyesek, akik emigráltak közülük, utóbb miért tértek vissza mégis Ausztriába, meggyőződésük módosulása miatt-e avagy az ellenük foganatosított kormányintézkedések hatására stb. Nem kevésbé halaszthatatlan feladat volna azután felderítenünk azt a politikát, amelyet az osztrák kormányszervek ennek az irodalmi ellenzéki mozgalomnak a kudarcbafullasztása érdekében kifejtettek. Mindenekelőtt tisztázni kell azt a kérdést (amelynek vizsgálatával osztrák részről ma egyedül Julius Marx foglalkozik), hogy milyen tiltó és korlátozó rendszabályokkal próbálták meggátolni az egyes ellenzéki röpiratok Ausztriába kerülését. Beható tanulmányozásra szorulnak továbbá az osztrák hatóságoknak azok a lépései, amelyek az emigrált írók külföldi tevékenységének megbénítását célozták. Karl Glossy félévszázadja kiadott Literarische Geheimberichte aus dem Vormärz című gyűjteményében sok adatot közölt ugyan az emigránsok működését rendszeresen megfigyelő titkosrendőrök tevékenységére vonatkozólag, az idevágó forrásanyagot azonban nyilvánvalóan nem merítette ki a maga teljességében, s a szó303