AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)
IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - S. Lengyel Márta: A negyvennyolcas osztrák forradalom eszmei előtörténetének problémáiról
el a Grenzboterihez és más szabadelvű német lapokhoz, hanem névtelenül egész röpiratokat is megjelentettek Ausztrián kivüli kiadóknál, mint például Viktor Andrian- Werburg báró a nevezetes Oesterreich und dessen Zukunftot, Karl Moering a Sibyllinische Bücher aus Oesterreichet vagy Eduard Bauernfeld a Pia desideria eines österreichischen Schriftstellers című írását. S mi több, idővel Adolf Wiesner személyében még olyan író is akadt, aki az osztrák cenzúra-viszonyok részletes elemzésével és bírálatával foglalkozó munkáját — bár hazulról s természetesen az osztrák cenzúra engedélye nélkül juttatta el külföldi megjelentetési helyére — saját nevével sem riadt vissza jegyezni, amihez hasonlóra addig csak emigrált szerzőknél adódott példa. * Együttvéve körülbelül 25-re tehető azoknak a név szerint máris ismert osztrák íróknak a száma, akik — nem számítva ide a mintegy 20 szépirodalmi működést kifejtő ellenzéki szellemű írót — ebben az időben politikai röpiratok közzétételére vállalkoztak, s tevékenységük eredményeképpen — mint arra Engels is rámutatott — a negyvenes évekre egy egész kis hadseregét hozták létre Németországban a Habsburg-abszolutizmus ellen harcoló irodalmi Ausztriának. Ez a már csak mennyiségénél fogva is tekintélyes illegális irodalom (a hozzá tartozó művek számát legalább 125-re becsülhetjük, még ha figyelmen kivül hagyjuk is azt a temérdek verset, novellát és egyéb szépirodalmi jellegű művet, amelyek ebben az időben ugyancsak politikai célok jegyében születtek) tulajdonképpen azért emelkedett nagy jelentőségre, mert Ausztria határain kivül pótolta az otthon szükségképpen hiányzó szabad sajtót s így az abszolút rendszer páratlan erőfeszítései ellenére is hangot adott az osztrák nép javarészében érlelődő ellenzékiségnek. Ez az irodalom természetesen a cenzúra-rendelkezések ellen indított mindenekelőtt harcot, nem mulasztván el gúny tárgyává tenni az óvatoskodó vagy hozzá nem értő cenzorok ostoba melléfogásait sem. De nem mulasztott el fellépni a hatóságok aktatologató bürokratizmusa s egyúttal maga a bürokrácia intézménye ellen sem, sőt az államvezetés bírálata során személy szerint is foglalkozott annak főbb képviselőivel. Feltárta az igazságszolgáltatás visszásságait és a rendőrség túlkapásait, kritizálta a hadseregben uralkodó viszonyokat s ezzel ítéletet mondott az állam egész elnyomó rendszere felett. Szóvá tette továbbá a katolikus egyháznak az állami életre gyakorolt mérhetetlen befolyását, sőt nem kímélte magát az egyház szervezetét és intézményeit sem. Részletesen taglalta a közoktatásnak — nem utolsósorban éppen az erős egyházi befolyás érvényesülése következtében meglévő — számos fogyatékosságát. De nem feledkezett meg a gazdasági és társadalmi életről sem. Elemezte az egyes társadalmi osztályok és rétegek állapotát s azoknak egymáshoz való viszonyát; képet festett az ipar és kereskedelem kedvezőtlen helyzetéről, ezzel kapcsolatban pedig elmarasztalta a helytelen gazdaságpolitikai intézkedéseket, külön is kitérve a kormány pénzügyi politikájára, kivált az egyre növekedő államadósság veszélyeire. Ausztria belső problémáit ez az irodalom egyébként nem szűkítette le az osztrák tartományok problémáira, hanem a birodalom soknemzetiségű jellegének megfelelően behatóan tárgyalta a Habsburgok alávetett népeinek, illetve ehryomott tartományainak viszonyait s az anyaországgal, illetve az osztrák300
