AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Iszlai Zoltán: Sándor István „Magyar Könyvesház"-ának fogadtatása

Mindhárom foglalkozásának van bizonyos jelentősége a retrospektív nemzeti bibliográfia létrejöttében. A kor nagy feladata a nyelvművelés. Ez szépirodalmi fordításokban és eredeti alkotásokban ölt testet, de elengedhetetlen követelménye a nyelvészkedés és szógyártás is. Megindula kutatás az ősi szavak, szóképzési példák után: csakhamar fontossá válik egy új értelmező szótár elkészítése. Ehhez bibliográfiai alapra van szükség. Ennek a bibliográfiának teljesnek és átfogónak kellett lennie, hiánytalanul fel kellett ölelnie a nyelvvizsgálatra érdemes műveket.

6 Ahogy Sándor bibliográfiája Élőbeszédében írja „ki fog tetszeni. . . kik, mikoron és hol fogtak leginkább Nyelvünk miveléséhez és tsinosításához."

7 A történész-felfogás magyarázza azt, amit Szinnyei József csodálattal említ Sándor bibliográfiájának, a Magyar Könyvesház-nak rendszerével kapcsolatosan. „Meglepő Sándor Istvánnak azon bibliographiai érzéke, mellyel már a múlt század első éveiben felfedezte a helyes irányt, amelyen haladnunk kell: t. i. a könyvcímek évenkénti sorozatát és ezen belül azoknak városok szerinti elhelyezését Csak így nyerhetünk képet irodalmunk haladásáról, fejlődéséről és ezáltal az egyes városok, megyék monographusainak is megkönnyíti az illető munkák gyors áttekintését"

8 Itt nem bibliográfiai érzékről van szó. Sándorral szemben ez a kitétel egyrészt anakronisztikus, másrészt azzal misztifikálja egy rendszer létrejöttének indítékait, hogy intuitív elemet helyez a tudományos és tapasztalati belátás helyébe. Már Wallaszkynál kimutatható, hogy a történeti szemléletmód arra készteti az alkotót, hogy az irodalom történetét fejlődésében dolgozza fel. Ez a szemléleti változás nem elégszik meg az anyag akármilyen, esetleges akkumulációjával, mert ebben az esetben az irodalomtörténetírás akár megmaradhatott volna a Czvittinger-iéle fokon, hanem, objektívebben akarván látni a történetet, az objektív tényeket megközelítőbben tükröző rendszerbe akarja foglalni. Ugyanezek a meggondolások érvényesek a biobibliográfiától a nemzeti bibliográfiáig vezető úton. Ha ennek belátásával még nyomdászattörténeti érdeklődés is párosult, akkor megtörténhetett a korabeli irodalomtörténetírással adekvát bibliográfiai rendszer felé az utolsó lépés a könyv- ós nyomdászattörténeti jellegű retrospektív nemzeti bibliográfia szerkesztésének területén. Ez biztosította a minőségi ugrás létrejöttét. Sándor nyomdászattörténeti érdeklődésót bizonyítja korábbi munkássága.

9 Érdemes ehhez hozzátenni, hogy Sándor eredetileg igyekezett magától elhárítani a bibliográfiaírás terheit. A bibliográfiát ő csupán mint kutató akarta használni. így tehát végül olyan bibliográfiát állított össze, amelyet saját maga is használni tudott. (Itt tehát a szubjektív kutatói szükséglet találkozott az objektív, tudományrendszertani fejlődés követelményeivel.) S végül említsünk meg egy gyakorlati tényt is: Mialatt Sándor Bécsben tartózkodott, szoros kapcsolatban volt Révai Miklóssal, aki viszont jól ismerte Michael Denist. így Sándor is kapcsolatot teremtett vele. Denis időrendi bibliográfiája a tekintélyi elv alapján feltétlenül hatást gyakorolt Sándor bibliográfiai nézeteire. Sándor István igen korán, már 1778 körül foglalkozik egyedi könyvleírással. öeZZerí-fordítása

11 előszavában megemlékezik Székely István 1558-as (!1559)

12 világkrónikájáról és egy, még a 20. században is kétes, Valkai András által írt könyvről.

13 „Egyszemélyi" folyóiratának, a Sokfélének 3. kötetében már találunk fejezeteket a Mátyás könyvtárából származtatott 1485-ben megjelent missaléról, „Némelly írott és nyomtatott magyar régiségek"-ről és a „Pestinek Ezópus meséiről". 282