AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - V. Windisch Éva: Megjegyzések az ETO 93/99 Történelem főrészének kérdéséhez

hatunk el ez elvi kérdések vizsgálatától sem. A továbbiakban mindössze csak felvetni szeretnénk néhány ilyen problémát, megoldásukat az illetékes szakemberek gondjaiba ajánlva. A legközvetlenebbül jelentkező probléma annak a tudományterületnek körülhatárolása, melynek anyaga a Történelem szakban feltüntetendő. Vajon minden, a múlt valamely jelenségével vagy eseményével foglalkozó műnek itt van a helye? Az ETO rendszerének mai alkalmazása szerint a 93/99 főrészben, mint említettük, csak az általános és politikai történeti munkák kapnak helyet. Az e tárgyban kialakított szovjet álláspont szerint viszont a Történelem szak magában foglalja a társadalom fejlődéstörténetének egészét, a társadalmi élet jelenségeinek minden összefüggését. „A 'Történelem. Történeti tudományok' szak szerkezete és bontása olyan legyen — írja Kamenckaja — hogy segítséget nyújtson az olvasónak a társadalmi élet konkrét jelenségeinek tanulmányozásához azok minden sokrétűségében, tegye lehetővé az általános történeti törvényszerűségek feltárását, az egyes történeti események és folyamatok sajátos jellemvonásainak a történeti források alapján való rekonstrukcióját.

5

'

17 Ez a megfogalmazás — bár az új szovjet szakrendszer számára lefektetett követelményt tartalmazza — megjelöli az ETO Történelem főrészének kívánatos tartalmát is. Fennmarad azonban még mindig a kérdés: hol húzható meg a határ a 93/99főrész területe körül, illetve melyek azok a történeti jellegű munkák, amelyeknek e csoportbannincsen helyük ? E határ megvonása gyakorlatilag nem látszik nehéznek. A filozófia, a nyelv, a művészetek, az irodalom története kutatásaik tárgyát a múltból merítik ugyan, s eredetüket tekintve egy tőről fakadnak a mai értelemben vett történettudománnyal, — az elmúlt évszázadok során mégis önálló tudományszakokká váltak, meglehetősen elhatárolható forrásanyaggal, sajátos módszerekkel, sajátos problematikával. Ugyanez nem mondható el másirányú történeti stúdiumokról. Nem szorul bővebb magyarázatra az a jelentős különbség, ami pl. az irodalomtudomány és irodalomtörténet egymáshoz való viszonya, s az orvostudomány ós orvostörténet egymáshoz való viszonya között fennáll. Egy mai irodalmi alkotás vizsgálata lényegében nem történhetik más módszerekkel, mint egy antik mű elemzése, — egy patalógiai vagy gyógyszertani értekezésnek azonban viszonylag kevés köze van az ókori Egyiptom gyógyászatának rekonstrukciójához. A fent említett négy szakban történeti és nem történeti anyag jóval szorosabb egységbe olvad, mint a tudományok más területein, s a határvonal e tudományok történeti i szektora és a szorosan vett történettudomány között eléggé határozottan megvonható. A kutatás szempontjából így semmi sem indokolná, hogy pl. a Hegel filozófiájáról, vagy a magyar nyelvjárások történetéről szóló, Ady, Erkel vagy Mednyánszhy művészetét elemző műveket is feltüntessünk a 9 főosztályban; a kutató számára is legmegfelelőbb helyen vannak ezek az 1, 4, 7 és 8 főosztály kereteiben. Másfelől azonban, amennyiben a négy tudományszak kiadványai olyan kérdéseket tárgyalnak, melyek bizonyos vonatkozásokban a történettudományhoz kapcsolódnak, s a történész kutató számára is hasznot jelenthetnek (akár tudománytörténeti, akár egyéb vonatkozásban), jogosnak látszik az a kívánság, hogy ezek már a 93/99 főrészben is feltüntessenek, — mint például a materialista világnézet magyarországi fejlődéséről, a szótárirodalom történetéről, a XVIII. századi művészek mecénásairól és olvasóközönségéről, vagy Ady politikai nézeteinek alakulásáról szóló munkák. 146