AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról

feljebb arról lehet szó, hogy pozsonyi szállásán is tartott több-kevesebb nélkülözhetetlen kézikönyvet, s esetleg néhány jog- és törvénytudományi segédletet, hogy országgyűlések idején kezeügyében legyenek. 5. A% Istvánffy-könyvtár szétszóródása Tudjuk, hogy Istvánffy 1615. április 1-én hunyt el. Mivel férfi örököse nem volt (egyetlen fia még gyermekkorában meghalt, s utódok nélkül haltak el fivérei is) az ő családi birtokait is, mint nemrég a Gyulayakét a koronára való háramlás fenyegette. Erre azonban nem került sor. Az uralkodóház szolgálatában szerzett nagy érdemeire tekintettel Rudolf király 1599-ben felruházta Istvánffyt a birtokai felett való szabad rendelkezési joggal,

127 s ezáltal lehetőség nyílt rá, hogy a fiágon magvaszakadó család javait a leányág örökölje. Istvánffy Miklós végrendeletét a történetirodalom mindmáig nem ismeri, s így nem lehet tudni, miként oszlott meg az örökség a három Istvánffylány között. Nincsen pontos értesülésünk természetesen a könyvtárra nézve sem. Egyetlen okmányszerű hiteles forrásunk idevágólag a zágrábi jezsuita kollégiumnak eredeti história domus-2., amelyet a legutóbbi időkig a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzött.

128 Sajnos, ebből sem tudunk meg többet, mint amennyit a XIX. század eleje óta az irodalomból már úgyis ismeretes volt. A háztörténet vonatkozó szakasza ui. a következőket mondja: „Moriens [Istvánffy] magna[m] nobis Bibliothecae sue parte[m] Zágrábiam transscripsit, uti videre est in ys libris quos ad tanti viri memoria[m] ejus liberalitate nos accepisse fatemur in Bibliotheca." Vagyis innen is csak az derül ki, hogy Istvánffy könyvtárának nagyrés%e ment át a jezsuiták tulajdonába. Így arra nézve, hogy miből állt ez a nagy rész ismét csak feltevésszerűen lehet következtetni. Véleményünk — a rendelkezésre álló adatok alapján — a következő. Űgy látszik, mintha a jezsuiták a könyvtár nyomtatvány-gyűjteményét egészen, de kézirat-gyűjteményét csak részben nyerték volna el, ti. a Historiaeval össze nem függő anyagot —• míg a Históriáé kéziratos forrásai mintha továbbra is a család kezében, a leányági örökösöknél maradtak volna. Emellett látszanak tanúskodni azok a kódexek, amelyek a múlt század folyamán az ismeretlenség homályából előbukkantak, s amelyeket közvetlenül, vagy közvetve a fentebbiekben bemutattunk. Vegyük szemügyre a már ismert kódexeket egymásután s próbáljuk meghatározni hol, milyen jellegű gyűjteményből kerültek elő. a) Az Országos Széchényi Könyvtár Fol. Lat. 3606. jelzetű három kódexe, a kézirattári növedéknapló tanúsága szerint, 1895-ben Alsószopori Nagy Imre (1822—1894) történetíró hagyatékából vétel útján került gyűjteményünkbe.

129 A korábbi possesorokra magukból a kódexekből kapunk részleges eligazítást. A II. és III. kötet belsejében (az előzéklap verzóján) egy-egy tintaírásos névbejegyzést, mindhárom kötet felső táblájának belső oldalán egy-egy nyomtatott ex-librist találunk. A kézírásos bejegyzés szövege ez: Comitis Joannis Draskovith Anno 1664. Az ex-libris irata: Ex libris J. C. Draskovich. In Bib. Zagr. Anno 1826. Az Istvánffy-geneaiógiát ismerve,

130 azonnal rájöhetünk, hogy itt az alnádor 230