AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

II. A. könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Keresztury Dezső: A magyar könyv tizenöt éve

számuk és céljuk szerint — tömegkönyvek is. A kiállításra került igen változatos tárgyú és formájú könyvanyag azt bizonyítja, hogy a szép könyv ma már nem magános, fehér holló Magyarországon s hogy a világ nagy konyvszépségversenyein elnyert díjakat és kitüntetéseket egész könyvkiadásunk joggal érezheti a magáénak. A könyvkiadásunk kiemelkedő adatait összefoglaló táblák egyike bemutatja 1959. évi könyvtermelésünk megoszlását kiadványfajták és témakör szerint. Az adatok azt bizonyítják, hogy a megjelent munkák számát nem a brosúrák és aprónyomtatványok emelik magasra, hanem a terjedelemben is komoly könyvek s hogy könyvkiadásunk irányító szervei tartalmi vonatkozásban is jó arányérzékkel használják fel a lehetőségeket. Szépirodalom, szakirodalom, tudományos, ismeretterjesztő, ifjúsági és tankönyvek a maguk helyére kerülnek e számok tükrében is. A kiállítás — említettem — könyvkiadásunk termékeit, a könyveket állítja a középre. Fontos és sikerült újítása azonban, hogy megmutatja a könyv útját is azokhoz, akiknek készült. Könyvkiadásunkkal ugyanis együtt fejlődött könyvtárszervezetünk és könyvterjesztésünk. A terem baloldali fele könyvtárügyünknek van szentelve. Az elmúlt másfél évtizedben az első évek tétovázásai, visszaesései után robbanásszerű gyorsasággal növekedett könyvtáraink száma, egyre határozottabbá vált szervezeti felépítésük s elevenebbé a bennük folyó élet. Az 1952-ben rendezett nagy kiállításnak nagyobbik részét méltán töltötték be a könyvtáraink munkáját, megszilárduló és lendületesen fejlődő hálózatait bemutató tárlók és táblázatok. Az elmúlt évek fejlődésének három fontos mozzanatát emeli ki a mostani kiállítás. Elsőül a szervezet mind számszerű, mind szerkezeti megerősödését, a munkaterületek világos elhatárolását, ami lehetővé tette az egyes területek munkájának elmélyülését, differenciálódását. Másodikul: a könyvtári munka szakmai színvonalának emelkedését, aminek egyik legfontosabb előfeltétele volt a könyvtártudomány és a könyvtári szervezet kérdéseit módszeresen megvizsgáló testületek és intézmények felállítása, könyvtárosképzésünk egységes, tervszerű felépítése és kifejlesztése. Harmadikul: könyvtáraink munkájának modernizálását, könyvanyagának, feldolgozó módszereinek, közönségszolgálatának, használati eszközeinek, lehetőségeinek fejlődését. A bemutatott anyag persze megközelítően sem lehetett olyan teljes, mint az 1952-i kiállításé. A bennfentesebb szakember ezen a területen érezheti legfájdalmasabban a helyszűke következményét, az epigrammai tömörséget. A kiállítás rendezői igyekeztek mégis minden főmozzanatra legalább utalni. Nagy tudományos és szakkönyvtárainknak egy-egy jellegzetes vonását úgy emelték ki, hogy végül az egész terület képe kikerekedjék s legalább főtípusokban megmutatkozzék a hozzájuk tartozó hálózatok élete is. Utaltak könyvtártudományunk és könyvtáros képzésünk fejlődésének főmozzanataira és feladataira. Külön területen mutatták be közművelődési könyvtárhálózatunk jellegzetes hordozóit, szerkezetét, eredményeit és nehézségeit. A látogatók mindenütt találnak egy-egy adatot, mozzanatot, amely a múltat idézve, utal a fejlődés kontrasztjaira s olyanokat is, melyek a jövő irányába mutatnak. A baloldali emelvénynek a terem főtere felé eső oldalán például három fülkét alakítottak ki. Az elsőben világhírű régi és ritka könyveink válogatott darabjait helyezték el: a könyvtárak muzeális feladataira utaltak ezek. A középső nagyobb fülkében egy modern, szabadpolcos kis mintakönyvtárt 153