AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

II. A. könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Keresztury Dezső: A magyar könyv tizenöt éve

stílusú s a sok mesterséges fényt kívánó könyvanyag számára nem is eléggé világos csarnokban. Az effajta beépítések nem voltak túlságosan szerencsések. Vagy nagyonis kiforgatták a dísztermet a maga szép egyensúlyából s az árumintavásárok szükségképpen vásári hangulatával töltötték meg a Múzeum épületét, vagy túlságosan kicsinyre szorították össze a rendelkezésre álló teret s olyan benyomást keltettek, mintha valaki sátrat verne ebédlője közepére. A szükségmegoldásoknak effajta visszásságaihoz járult az a körülmény is, hogy kiállítási gyakorlatunk csak fokozatosan tudta kialakítani a tartalmi összefüggéseket hangsúlyozó új kiállítási formának megfelelő szövegezési gyakorlatot. Kiállításainkat általában túlmagyaráztuk; a látvány egysége és tartalmassága helyett inkább a részletek alapos írásbeli kifejtésére törekedtünk. Nem tudtuk még, hogy a kiállítások látogatóit akkor nyerjük meg igazán, ha a lényegre szorítkozó tömör emlékképeket adunk nekik táblákra írt értekezés-töredékek helyett. Az idei ünnepi alkalomra a kiállítás kerete erősen kibővült: nem könyvkiadásunk vagy könyvtáraink fejlődését és eredményeit kellett külön-külön bemutatni, hanem a magyar könyv életének egészét a felszabadulás óta eltelt tizenöt év alatt. A magyar könyv tizenöt éve összefoglaló címhez kiegészítésül hozzáfűződött a „könyvkiadás, könyvtárügy, könyvterjesztés" alcíme is. Ez magábanvéve is roppantul terjedelmes és sokrétű anyag, hát még ha távolabbi összefüggéseire is rá akarunk mutatni s ha az eleven élet közelségét érzékeltető, a látnivalók változatosságát növelő mozzanatokkal is élénkíteni szeretnők! A feladat tehát, amivel a rendezőknek meg kellett birkózniuk, egyáltalában nem volt könnyű. Igyekeztek azonban az eddigi kiállítások tapasztalatainak eredményeit hasznosítani s a szükségből, amennyire lehetett, erényt kovácsolni. A jó kiállítás első feltétele, hogy a kiállítandó anyag kívánságai és a rendelkezésre álló hely lehetőségei találkozzanak, vagy legalábbis összehangolódjanak. Ez utóbbira most megvolt a lehetőség. A Múzeum díszterme hármas tagolású csarnok: tágas, levegős, tetővilágítással is kiemelt középteréhez jobbról és balról egy-egy, oszlopokkal s mellvéddel határolt emelvény csatlakozik, amelyekre magából a teremből vezet fel két-két lépcsősor. A kiállításra kerülő anyag szintén három, egymással szorosan összefüggő csoportra tagolódott: döntő többsége a könyvkiadásunk eredményeit bemutató könyvekből került ki, ehhez csatlakozott az az anyag, amellyel a könyvek felhasználásának, a tudományban, közművelődésben, nevelésben, a közlélek alakításában játszott szerepének útjait-módjait kellett bemutatni: tehát könyvtárügyünk és könyvterjesztésünk fejlődésének mozzanatai. Ez a szerencsés találkozás is azt sugalmazta, hogy a kiállítást a terem szellemével a lehető legnagyobb összhangban kell kialakítani. A helyszűke szűkszavú tömörségre intett: a kiállítás egyik főerénye így lett az epigrammatikus szűkszavúság. Az anyagból a legfontosabbat ragadta ki s ezt, nagyon kevés magyarázó szöveggel kísérve, magát engedte beszélni. Vendégfal s egyéb beépítés jóformán nem is volt a teremben; amire mégis szükség volt, feltűnés nélkül igyekezett belesimulni az uralkodó architektúra egységébe. A kiállítás elrendezésének alapelve is az arány és a szimmetria tisztelete volt. A terem tágas, nagyarányú középrészében az anyag legfontosabb mozzanatait emelte ki 151