AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Csép Attila: Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban - V. Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd múzeumi igazgató utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár

seket visszaéléseire vonatkozólag, s egyben arról is, hogy e visszaélések számszerű következményeivel tisztába jöhessünk. Nyomozásunk folytatásához a Protocollum patriophilorum vaskos, bár csak félig teleírt kötete kínálkozik legalkalmasabbnak. E kötetbe Miller 1803-tól kezdve napról-napra jegyzi be a könyvtárat, később az egész Múzeumot gazdagító adakozók nevét s ajándékaik jegyzékét, — kivéve a nagymennyiségű, külön jegyzékekben szereplő Széchényi-íéle adományokat. A napló 1814 utolsó napjaiban egy megkezdett tétellel végleg megszakad. Vezetésének pontossága felől a korábbi évekre vonatkozólag is kételyeket támaszthatunk. Nemcsak hogy teljes tételekre kiterjedő vakarásokkal találkozunk lapjain, de hiánytalannak sem tekinthetjük. Egy irattári adat szerint például 1807-ben csak a Helytartótanácstól 192 nyomtatvány érkezik a könyvtár részére; ugyanakkor erre az évre a Protocollum a teljes nyomtatvány-gyarapodás számát 168-ban adja meg. Feltűnő az is, hogy a Miller-ügy kipattanása idején s az azt követő években a Horvát István és Kovachich József Miklós adjunktus által vezetett gyarapodás jegyzékek jóval több könyvről számolnak be, mint a Protocollum általában: 1821-ben egy félév alatt 306, 1823—1824ben ugyancsak 6 hónap alatt 167 a nyomtatvány-gyarapodás száma; míg a Protocollum az 1808-as — egész évi — 448-as kiugró számtól eltekintve a következő évekre 308, 163, 134, 103, 258, s végül 1814-ben csak 73 nyomtatvány címét tartalmazza. Miller ellen ezeket a számadatokat sem tekinthetjük döntő bizonyítéknak: a Protocollum hiányos vezetése egyszerű hanyagság is lehetett. A Protocollum lapozgatása során azonban további érdekes körülményre válunk figyelmessé. Az adakozók között a legkülönfélébb foglalkozású személyek szerepelnek: írók, tudósok, nemesek, főurak, polgárok, egyháziak egyaránt. Természetesnek látszik, hogy a pesti könyvkereskedők neve is gyakran előfordul. így 1804 és 1810 között Eggenberger hét ízben ajándékoz összesen 56 könyvet; valamennyi a XVIII. század legvégéről, a XIX. század elejéről származó nyomtatvány, melyek jó része már a kötelespéldánybeszolgáltatás zökkenői folytán hiányzik a könyvtárból. 1811-ben jelenik meg az ajándékozók sorában Ivanics Zsigmond könyvkereskedő, — ugyanaz az Ivanics, akinek 1821-ben összeállított jegyzékeivel már megismerkedtünk. Ivanics nagylelkű adakozónak látszik: 1811 és 1814 között 16 esetben szerepel a neve, összesen 140 nyomtatvánnyal és 57 kézirattal. A nyomtatványok között sok a XVII. századi, sőt XVI. századiak is vannak, mint például egy 1568-as Sambucus-kiadás; egyes munkák mellett Miller megjegyzi, hogy rendkívül ritka nyomtatvánnyal van dolgunk. A kéziratok között szintén vannak XVII. századiak. Ivanics szinte érthetetlen bőkezűségét, mellyel raktára legértékesebb darabjait adományozta a könyvtárnak, megmagyarázzák az egyes tételek felsorolásai elé írott kis formulák. Az esetek többségében arról van szó, hogy Ivanics „donavit", „obtulit", „túlit" bizonyos műveket. 1812-ben azonban három esetben is beírja Miller egy-egy értékesebb szállítmány élére: „pro duplicatis libris", vagy: „per commutationem", vagy „pro superfluis duplicatis exemplaribus" kapta ezeket a könyveket, kéziratokat a könyvtár Ivanicstó]. 356