AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Csép Attila: Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban - V. Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd múzeumi igazgató utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár

Ügy látszik tehát, hogy Miller 1820-ban leírt védekezése megfelel a valóságnak. A Protocollum még Miller lelepleződése előtt keletkezett, s ebben a vonatkozásban hitelesnek tekinthető. A könyvtár állományának értékesebbé tételére irányuló cserékről Miller 1819 után — valószínűleg már védekezési célzattal — összefoglaló jegyzéket is készített. A jegyzék: „Elenchus librorum, qui per Directorem Bibliothecae Széchényianae cambio accesserunt" 780 nyomtatvány és 70 kötet kézirat címét tartalmazza.

30 A jegyzék nem teljes: nem foglalja magában azokat a műveket, melyeket Miller a Protocollum tanúsága szerint cserélt Ivaracstól, viszont részben tartalmazza azoknak a klasszikus kiadványoknak címét, melyeket Ivanics az 1821-ben készült „B" jegyzék szerint Millernek magánkönyvtára részére szállított. A jegyzékben foglalt XVI—

XIX. századi művek között igen kevés a hungarikum. A XVIII. századi munkák zömmel külföldi szerzők statisztikai, földrajzi, politikai művei, de bőven szerepelnek közöttük államtudományi, közjogi, pénzügyi, társadalmi kérdésekkel foglalkozó munkák és röpiratok is. A XVI—

XVII. századi kiadványok a korszak tudományosságának hasonló ágait ölelik fel: megvannak közöttük Erasmus, Justus Lipsius, Grotius, Guiccardini, Puffendorf főbb művei, az Elzevirek respublikái. Néhány antik szerző műve, könyvtárkatalógusok, s néhány könyvritkaság — mint egy 1555-ös amsterdami PtoZomaius-kiadás — egészítik ki a jegyzéket, A kéziratok nagyrészt egykorúak vagy közel egykorúak, legjelentősebb Bessenyei György néhány kézirata. A 70 kötetből 34 Miller saját műveinek és másolatainak gyűjteménye. E jegyzékek tanulmányozása néhány tisztázatlan részletkérdésre hívja fel figyelmünket. Az egyik probléma: miért látta szükségesnek Miller, hogy a magyar vonatkozású művek könyvtárát nemzetközi érdekű, az Egyetemi Könyvtárban — ha esetleg más kiadásban — részben meglévő anyaggal bővítse, amikor ennek szükségességét, úgy látszik, egyébként sohasem hangoztatta. A másik kérdés: hogyan lehetséges az, hogy az Ivanics határozott állítása szerint Miller magánkönyvtára részére szállított könyvekkel a Széchényi Könyvtár részére cserélt könyvek jegyzékében találkozunk? S végül érintenünk kell egy már említett problematikus részletet: hogyan lehetséges az, hogy a könyvtárat ellenőrző nádor a könyvtárban talál meg olyan könyveket, melyekben Széchényi pecsétjét Miller exlibrise váltotta fel? E kérdések csak akkor oldódnak meg, ha állást tudunk foglalni abban a tekintetben, vajon Millerben a könyvtárat szabálytalan utakon gyarapító főigazgatót, vagy a könyvtárat saját céljai érdekében megdézsmáló, hűtlen tisztviselőt kell-e látnunk. Mielőtt e kérdésekre válaszolni próbálnánk, a tanúk még egy csoportját kell megkérdeznünk: magukat a könyveket. Abból a két körülményből ugyanis: egyfelől hogy milyen állapotban találjuk ma a könyvtárban Széchényi eredeti gyűjteményét; s másfelől, hogy megvannak-e a csere útján szerzett könyvek ma a Széchényi Könyvtárban, — további következtetéseket vonhatunk le. Széchényi első, 1799-ben megjelent katalógusának alapján végzett szúrópróba-szerű vizsgálat eredménye szerint a Széchényi által 1802-ben 357