AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Csép Attila: Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban - V. Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd múzeumi igazgató utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár

irományok rendezésére vonatkozólag; az anyagi természetű iratokat átnézeti az országos pénztár megbízottjával, s utasítást ad a könyvek esetleges eladására, kölcsönzésekre, adományokra vonatkozó iratok felküldésére.

22 Miller azonban — ha bűnös volt — az árulkodó jeleket a lehetőségig eltüntette. Annak, hogy az irattári anyag alapján sikerült volna tisztázni Miller visszaéléseinek természetét és mértékét, nincsen nyoma.

23 Miller halálával a kérdés további bolygatása amúgyis céltalannak látszott. A leltározás szempontjai is átalakultak az évek során: az eredeti cél a Miller által okozott hiányok felfedése volt, minthogy azonban a katalógusok összevetése az anyaggal túlságosan bonyolult és kevés munkaerővel úgyszólván megoldhatatlan feladatnak bizonyult, Horvát 1823ban rátért a könyvanyag új felvételére (a reinventatióról az inventatióra), azzal a szándékkal, hogy az elkészülő leltár és a katalógusok egybevetésével állapítsa majd meg a hiányokat.

24 A bekötött könyvek katalógusa Í827-re készül el,

25 az összevetés azonban már nem történik meg. Mind a nádor, mind Horvát így is meg volt győződve Miller bűnösségéről, amint ezt egy-egy elejtett megjegyzésük évtizedekkel később is elárulja, bár eljárásának részleteivel, úgy látszik, nem voltak tisztában.

26 Az ő halálukkal azután feledésbe merült a bizalmasan kezelt ügy emléke is. 2. Mielőtt e 140 éves fegyelmi ügyben az ítéletet kimondanánk: kíséreljünk meg behatolni Miller eljárásának még kibogozható részleteibe. Az eddig elmondottak nagy része, s Miller más vonatkozásban is kitűnt megbízhatatlansága alapján hajlandók lennénk Millert elmarasztalni: hogy anyagi nehézségein könnyítsen, meglopta, áruba bocsátotta a nemzet rábízott kincseit. Vannak azonban az eddig elmondottakban is olyan mozzanatok, melyek ezt az ítéletet legalább is megtámadhatóvá teszik. A legfontosabb ezek közül Miller bevezetőben említett védekezése: hogy tudniillik nem megcsonkította, hanem éppen fordítva, csere útján szerzett értékes művekkel gazdagította a könyvtárat. Ha az igazsághoz közelebb akarunk jutni, nem érhetjük be a kortársak némelykor talán túlzottan vádaskodó nyilatkozataival, hanem ellenőriznünk kell Miller védekezését a ránkmaradt katalógusok és egyéb könyvjegyzékek segítségével. Első fogódzóként a könyvanyag számszerű gyarapodásának vagy csökkenésének vizsgálata kínálkozik. A könyvtár életének első másfél évtizedéből rendelkezünk is néhány erre vonatkozó adattal. Miller 1811. évi közlése szerint az eredeti Széchényi-gyűjtemény 4115 nyomtatott kötetből állott (Miller az „exemplar", „volumen" szavakat használja), s ez a szám szerinte 1811-ig 7730-ra növekedett. A gyarapodás részletadatai: Széchényitől származik további 1192 kötet; vétel, kötelespéldány, másoktól kapott ajándék: 2017 kötet. Ehhez járul 406 kötetlen állapotban levő, vegyes eredetű mű. A címerekről, térképekről, metszetekről Miller csak összefoglaló adatokat ad meg: a könyvtár állományához 102 354