AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Csép Attila: Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban - V. Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd múzeumi igazgató utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár

székre darabolt kéziratkolligátumokat.

12 Meghallgatja nyilván Horvát további információit is: hogy Millert már a könyvtár első írnoka, Petrovics Ignác gyanúba fogta, „hogy elhordja kéz alatt a könyveket", minthogy „minduntalan más és más helyet ada" nekik, mikor azonban felszólalt, „tébolyodottság ürügye alatt elmozdíttatik a könyvtár mellől". Horvát saját nyomasztó helyzetéről is szolgálhat adatokkal: Miller üzelmei által „a legkedvetlenebb helyzetben sinlődtem: — mint később írja — mert ma p. o. be írtam a Bővülés lajstromba Amadé Antal Grófnak egy igen ritka ajándékát, megjeleltem, helyt adtam neki: másnap beleszeretvén e nagyritkaságba az Igazgató, azt fölvitte saját könyvtárába. Többször tapasztalván illyeket, fölhagytam minden beírással, mint hogy beírásaim ellenem fegyvert nyújthatnának, én pedig nem tehetek róla, hogy a könyvek százanként elvesztek vagy eladattak. Ilyenek történtek, a mennyire tudom, más osztályokban is."

13 Elmondhatta, hogy olyan könyveknek, melyeket egyetemi hallgató korában maga használt a könyvtárban, azóta nyomuk veszett; s hogy Tibolth, Széchényi Ferenc titkárja keserűen panaszkodott neki, hogy gyakran 600 és még több könyv, melyet Széchényi Cenkről küldött a gyűjtemény kiegészítésére, állítólag soha nem érkezett meg a Múzeumba, úgy, hogy Széchényi a békesség kedvéért másodszor is megszerezte és elküldte őket.

14 A látogatás után a nádor szigorú hangú leiratban közölte Millerrel tapasztalatait. Felszólította, hogy a könyvtár — április óta úgy látszik neki visszaadott — kulcsait helyezze el a nádori irodán, megtiltva, hogy a könyvtárba az őr vagy az adjunktus kísérete nélkül belépjen. Egyben kijelentette, hogy a leltározás során kiderülő minden hiányért őt teszi felelőssé.

15 ' E súlyos és nagyjából bebizonyítottnak vett gyanúval terhelten Miller a nádor elnézéséből, a botrány elkerülése érdekében élete hátralevő két évében is betöltötte a Múzeum igazgatói állását. Bűnösségét amúgy is csak a leltározás eredménye tehette kétségtelenné; ez pedig az anyag rendezetlensége, az eddig nyilvántartásba nem vett művek nagy száma, személyzeti és fűtési nehézségek folytán a nádor minden sürgetése, Horvát és a leltározó bizottság elnökeként vele együtt működő Schedius Lajos szorgalma ellenére is elég lassan haladt.

16 Ami a könyvtár nagymérvű megcsonkításán kívül Miller rovásán van ezekben az években, szinte eltörpül a könyvtár központi kérdése mellett; jóllehet önmagában tekintve mindegyik ügy súlyos és becsületbevágó: 280 forint tartozás egy múzeumi kiadvány előfizetési díjaiból; arany tartalmú ásványok eltűnése a természettudományi gyűjteményből; 2338 forintos hátralék a könyvtár 1805. évi Temesvárra költözésének előlegként felvett költségeiből; további 475 forint adósság átvett, de ki nem fizetett viaszgyertyák ára fejében.

17 Miller mindezekben a kérdésekben a halogatás álláspontjára helyezkedett; többnyire nem is válaszolt a nádor sürgető leirataira, míg más kérdésekben — így a múzeumi Actá-k II. kötetének s a régiséggyűjtemény általa készített katalógusának kiadása, a megürült állások betöltése ügyében változatlanul tovább folytatta a hivatalos levelezést.

18 Minthogy azonban a nádor most már állandó gyanakvással szemlélte tevékenységét, és javaslatait többnyire elutasította, 352