AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Csép Attila: Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban - V. Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd múzeumi igazgató utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár

legjobb kiadásait — 911 ezüst forint értékben. E könyveket Miller kapta Ivanicstól, részben az „A" jegyzékben felsorolt művekért, részben Horvát István, az akkor nemrég kinevezett könyvtárőr — az ügylet időpontját tehát 1815-re vagy 1316-ra tehetjük — fizetett értük 1000 forintot bécsi értékben. Cserébe Millertől az igazgató állítása szerint annak saját könyvtárából, a valóságban ugyancsak Széchényi könyvtárából származó műveket kapott, a már ismert módszer szerint eltüntetett pecsétekkel; egyes kötetekbe Miller sajátkezűleg irta be a pecsét helyére, hogy Spielenberg Pál ügyvéd és lapszerkesztő özvegyétől vette 1814-ben, úgyhogy Horvát évekig nem is sejtett semmit.

9 A két jegyzék elkészülte után néhány héttel maga Horvát fordul felterjesztésével a nádorhoz, részben hogy a leltározásra vonatkozólag részletes utasításokat kérjen, részben hogy tisztázza a kényes helyzetet, melybe Miller miatt került, s egyben segítségére legyen a nádornak a kusza ügy kibonyolitásában. Horvát az utolsó években megbizonyosodott arról, amit már régebben sejtett: hogy az igazgató könyvek ezreit vitte át magánkönyvtárába vagy bocsátotta áruba; s amikor nemrégen feltűntek neki a Millertől vett könyvek leragasztott pecsétjei, Miller maga sem tagadta eljárását. Miller szokása az volt, hogy. ha olyan könyvet küldtek be ajándékba, amely a könyvtárban már megvolt, a Széchényi-iéle példányt eladta. Elvben a másodpéldányokat sohasem cserélték el, s ezeknek mind meg kellene lenniök a könyvtárban. A leltározás — a könyvtárban uralkodó rendetlenség folytán — végtelenül nehéz feladat, folytatja Horvát felterjesztését. Ahhoz, hogy megállapíthassák, mely könyvek hiányoznak a könyvtárból, a nyomtatott katalógusokon kívül használniok kellene a tervbevett harmadik Supplementum-kötet kéziratát, melyet a könyvtárosok „szerencsére idejében biztonságba helyeztek"; a soproni könyvtár katalógusát, melyen időközben Miller bizonyos javításokat végzett; a nagyobb gyűjtemények átvételekor készített jegyzékeket, s végül a kisebb ajándékokról készített naplókönyvet, melyről most Miller azt 'állítja, hogy sohasem létezett, de melyet ő saját szemével látott.

10 Horvát utasítást kér arra vonatkozólag: vajon a leltározás csak meglevő anyag számbavételére szorítkozzék-e, vagy kiterjeszkedjék a hiányok megállapítására is, s javaslatot tesz a készítendő jegyzékekre és katalógusokra vonatkozólag. Kijelenti azonban, hogy a leltárba vett anyagért csak akkor vállalhat felelősséget, ha a könyvtár kulcsainak másodpéldánya nem marad az igazgató birtokában. Egyébként Horvát elismeri Miller érdemeit a Múzeum fejlesztése terén s kijelenti: bár megjegyzései megtételére hivatali esküje értelmében kötelezve érezte magát, mégis — hogy a Millerrel szemben való igazságtalanság vádját és látszatát magáról elhárítsa —, arra kéri a nádort, látogassa meg egyszer Miller távollétében a könyvtárat, s győződjék meg saját szemével a gyűjtemény jelenlegi helyzetéről.

11 Ez az ellenőrző látogatás néhány héttel Horvát javaslata után meg is történik. A nádor saját szemével láthatja a kivakart Széchényi-féle pecséteket, átütve „Museum Nationale Hungaricum" feliratú pecséttel, vagy átragasztva Miller címeres exlibrisével; az üresen maradt könyvtokokat, melyek tartalma eltűnt; a rendetlenül kezelt, Miller által ré351