AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagydiósi Gézáné: Karács Ferenc rézmetsző-munkássága (Halálának 120. évfordulójára)

Csernátony Lajos névtelen és álnevű levelezése a Magyar Hírlapban CSÉP ATTILA Csernátony a múltszázadi magyar újságírás kiemelkedő alakja. 1848 —1849-ben mint a Március Tizenötödike következetesen a radikális baloldal politikáját képviselte és néha élesen bírálta a kormány gyakran felemás, huzavonázó politikáját. Talán ez a korszak a csúcs életében és újságírói művében. 1849-től 1867-ig emigrációban élt. Az 1870-es években Tisza Kálmán politikájának publicisztikai és országgyűlésben támogatójaként a megalkuvók közé került. 1849-től 1867-ig tartó publicisztikai munkássága két részre oszlik: a külföldi lapokba az illető ország nyelvén írt cikkekre és a Magyarországra küldött levelekre. A Magyarországra küldött cikkek közül legjelentősebbek azok, amelyek a Magyar Hírlapban jelentek meg. Egyrészt azért, mert mennyiség tekintetében is ez a legtöbb, másrészt azért, mert ide politikai tárgyú cikkeket írt, míg a többi lapba — azok profiljának megfelelően — inkább tárca stílusban, kevésbé komoly témákról levelezett. Végül, de nem utolsó sorban, igen jelentős körülmény, hogy ebben a lapban, az ellenforradalmi kormány félhivatalos lapjában forradalmár kapott szót! A Bachkorszak kormánylapjának csaknem egyharmad részét egy ideig nap mint nap egy emigráns forradalmár tölti ki! Az 1851. szeptember 23-i szám közli halálos ítéletét; a szeptember 24-iben pedig ő maga cseveg kedélyesen Lola Montez táncosnő fényes estélyéről — igaz, hogy névtelenül.

1 Hogy mindez lehetséges volt — hogy egy forradalmár megszólalhatott a bécsi kormány orgánumául szolgáló lapban — azt talán leginkább a szerkesztő személye és magatartása magyarázza meg. A kormány úgy gondolta, teljes nyugalommal megbízhat abban a Szilágyiban, aki kezdettől fogva szembehelyezkedett a forradalommal, az erdélyi Unióval, aki ellen a forradalmi ifjúság heves tüntetéseket rendezett, ablakát kövekkel beverte, lapját megégette, aki a népharag elől éjnek idején menekült Kolozsvárról, akit a forradalom mozdított el kolozsvári egyetemi katedrájáról.

2 Szilágyi Ferencnek azonban, mint szerkesztőnek az volt az érdeke, hogy lapját minél népszerűbbé tegye, előfizetőinek számát minél nagyobbra növelje. Ennek érdekében alkalmazkodnia kellett közönsége ízléséhez, s nem volt tanácsos a rendszer túl alázatos kiszolgálójának mutatkoznia. Szilágyi, kihasználva az előbb felsorolt okok miatt iránta táplált bizalmat, valóban rejtett el a sorok között hazafias célzásokat, sőt, néha önálló véleményt mert hangoztatni. (Pl. 1849. de340