AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Hankiss Elemér: A Hamlet-élmény elemzése (Kísérlet az irodalom társadalmi hatásának mérésére)

együttes értékelése teszi csak lehetővé e küzdelem felvázolását, de ha a hatás mibenlétét tisztázni akarjuk, e feladatra feltétlenül vállalkoznunk kell majd. Valamiféle rendet kell mindenekelőtt teremtenünk a jelenségek sokaságában; a műalkotás és az ember közt folyó párviadal ezernyi lehetőségét és változatát néhány tipikus küzdelemformába kell összesűrítenünk, mert eredményeink csak így lesznek jellemzőek és statisztikailag jól értékelhetőek. Kísérletképpen már a rendelkezésünkre álló néhány tucatnyi kérdőív alapján próbát tehetünk néhány fontosabb magatartás- és küzdelemtípus meghatározására. 1. Az élmény létre sem jön. Van olyan ember, akire Hamlet egyáltalában nem hat. Az élmény meg sem születik benne, s így életdinamikája nem térül ki megszokott, állandó irányából. Higgadtan tudomásul veszi Hamlet értékeit, és főképpen hibáit, anélkül, hogy ezek különösebb érzelmi vagy gondolati reakciót váltanának ki belőle. Leszögezi hogy Hamlet nem mai ember, s ezzel a kérdést a maga részéről már le is zárta. 2. Hangulati elzárkózás. Negatívan értékeli Hamletet ő is, de már nem elég erős ahhoz, hogy közömbösen tudjon elhaladni mellette: félve, iszonyodva húzódik vissza előle: csupa tragédiák sorából állna az élet — írja, ha sok olyan ember élne, mint Hamlet. Az előző még annyira távol volt a tragédia világától, hogy megnyugtatónak érezhette (— akiknek nagy élményt jelentett, sohasem mondják annak —); ez az ember itt már megérezte a tragédia atmoszféráját, és nyomasztónak mondja. Igyekszik is távoltartani magát tőle. 3. Gondolati elzárkózás. Félti nyugalmát és biztonságát a tragikus élménytől, s így hallani sem akar Hamleíről. Ingerülten elutasít minden olyan gondolatot, mely kapcsolatban lehet vele. Kérdések egész sorára nem felel, másokat kurta igenekre és nem-ekre méltat csupán, s hogy bele ne bonyolódjék a hamleti gondolatvilágba, még fenntartásait sem fogalmazza meg, hanem válasz helyett ezt írja pl.: Kérdezzék meg Freudot. Máskor ugyanilyen szűkszavúan és bizonytalan tartalommal Schopenhauerhoz utasít bennünket. 4. Erkölcsi elzárkózás. Hamlet komor világa már-már magához vonzza, magányosságát, kiábrándultságát és rezignációját sajátjának is érzi, — de aztán egyszerre megtorpan és visszafordul: kesernyés életszemléletétől távol van a hamleti kétségbeesés. Túl sok bonyodalmat okozna az életben, ha sok olyan ember volna mint Hamlet, — írja s hogy minden szálat eltépjen közte s önmaga közt, erkölcsi kifogások egész sorát sorakoztatja föl hirtelenében ellene. 5. Negatív élmény, de töretlen életlendület. Kísérleti mérésünk egyik leggyakoribb típusa. A rokonszenv és a csodálat érzése Hamlet felé vonja, értékek egész sorát fedezi fel benne, Hamlet sorsa meg is rendíti, — de saját, felfelé ívelő életlendületét mindez nem töri meg. Nem azonosul Hamieítel, nem bonyolódik bele sorsának szövevényébe. Határozottan leszögezi hogy Hamlet tragikuma nem általánosítható. A darab tanulságait keresve minden cselekvő, aktív, jövőbetörő gondolatot aláhúz, sőt azt, hogy nem töprengeni de cselekedni kell három lelkes felkiáltójellel még külön hangsúlyozza is. 6. Negatív élmény, és nehezen diadalmaskodó életlendület. Sok tekintetben azonos az előzővel, de optimizmusa, életlendülete nem olyan töretlen, s így nem szabadul meg olyan könnyen a tragédia varázsköréből. Érezve gyengeségét, eleve több fenntartással él, mint az előző, de mindig újra és újra elárulja, hogy Hamlet sorsát sajátjának is érzi. Végül sikerül valahogy leráznia magáról az élményt, az utolsó pontnál háronv cselekvő, tettre serkentő választ is aláhúz, de aláhúzásai halványak, alig láthatóak, a sorok között bizonytalanul elveszőek: nem keltik a határozott meggyőződés benyomását. 169