AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

I. A könyvtár életéből - Sajó Géza: Egy haladó szellemű középkori bölcselő elveszettnek tartott művei nyomában

iratok a mai napig is még kiadatlanok. 1924-ben Martin Grabmann, a középkori filozófia történetének nagyérdemű kutatója, a még mindig feledésben levő filozófusunknak két addig ismeretlen munkáját fedezte fel, ezek közül az egyik (De summo bono humano) a „legfőbb emberi jóról" szól, a másik (De sompniis sive De sompniorum divinatione) az álmok keletkezésének természetes „fiziológiai" magyarázatát adja. Grabmann mindkét munkácskát kiadta, s tekintettel arra, hogy a De summo bono kétségkívül remekmű, ezáltal a filozófiatörténészek figyelmét Boetius Dacus-ra is irányította. Martin Grabmann kutatásai segítették elő, hogy 1948-ban Budapesten az Országos Széchényi Könyvtár egyik névtelen középkori kódexében egy másik ugyancsak rendkívül jelentős munkáját fedezhettem fel ennek az eddig alig ismert, de kétségtelenül nagy és ízig-vérig haladó szellemű középkori filozófusnak, a De aeternitate mundi (A világ örökkévalóságáról) címűt, amelyet a Stamsi katalógus is felemlít, melyet azonban elveszettnek tartottak eddig. E munkáját Boetius Dacus-nak, miután hitelességét érvek egész sorával teljes mértékben bebizonyíthattam, 1954-ben bevezető tanulmány kíséretében a Magyar Tudományos Akadémia kiadványai sorában közzétettem.

2 A munka megjelenése a filozófia történészeinek körében nagy érdeklődést keltett mondhatni az egész világon, a nemzetközi szakfolyóiratokban a legkiválóbb középkori filozófiatörténészek és specialisták hosszú recenziókat és cikkeket közöltek róla, s ezzel Boetius Dacus neve egyszerre, szinte máról holnapra, a munkájából előtűnő kétségtelenül nagy egyénisége folytán, a középkori filozófiatörténeti kutatásoknak egyik gyújtópontjába került. Boetius Dacus, akiről röviddel ezelőtt a nevén kívül alig volt több ismeretes, ma már a radikális irányzatú középkori „latin averroizmus" legnagyobb alakjának tűnik fel, s a szakemberek ítélete szerint messze túlszárnyalja a „nagy" Brabanti Sigert is, akit Renan óta egyedül ismertünk ebből az irányzatból, s egyenrangúnak tekinthető a középkor legnagyobb filozófusaival.

3 A nemzetközi szakköröknek Boetius Dacus felé irányult érdeklődése arra bátorított fel, hogy tovább folytassam kutatásaimat Boetius Dacus elveszettnek vélt művei után. Munkámat igen nagy mértékben elősegíthette az a körülmény, hogy a francia „Centre National de la Recherche Scientifique" meghívására és francia állami ösztöndíjával Pártósba kerülhettem, oda ahol Boetius Dacus 700 évvel ezelőtt élt és tanított, s a „források" színhelyén folytathattam odahaza megkezdett kutatásaimat, melyeknek lehetővé tételéhez feletteseim a Művelődésügyi Minisztérium, valamint az Országos Széchényi Könyvtár vezetősége részemre egyéves fizetéses szabadságot engedélyezett. Ezért az illetékeseknek ezúton is hálás köszönetet mondok. Kutatásaim további eredményekkel jártak és örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy azokról e helyütt is röviden beszámoljak. Boetius Dacus kétségtelenül legjelentősebb munkájának, a De aeternitate mundi-nák felfedezése, amelyben a jeles filozófus „egyéni" gondolatait és alapelveit részletesen és teljes világossággal fejtette ki, „kulcsul" szolgált egyéb elveszettnek vélt, esetleg lappangó munkáinak 7* 99