AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)
I. A könyvtár életéből - Sajó Géza: Egy haladó szellemű középkori bölcselő elveszettnek tartott művei nyomában
felkutatásához és megtalálásához. Boetius Dacus a maga korában az .egyházi inkvizíció által hivatalosan elítélt filozófus volt, ennek következménye az volt. hogy munkáinak jó részét a legnagyobb valószínűség szerint megsemmisítették. Hogy egyes munkáinak kéziratai mégis elkerülhették az enyészetet, ez annak köszönhető, hogy azokat vele együttérző tulajdonosaik és másolóik „névtelenségbe" burkolták, aminek következtében nem voltak oly könnyen felismerhetők azok előtt, akik enyészetet szántak számukra. Ez a feltevés vezetett arra az elgondolásra, hogy, ha azokat meg akarjuk találni, a korabeli gyanúsaknak látszó „névtelen" kéziratok között kell elsősorban kutatni. A De aeternitate mundi is egy névtelen kéziratból került napvilágra, s az egyéb hiteles boetiusi munkákkal egybevetett stiláris és gondolati párhuzam, Valamint belső tartalmi analízis alapján lehetett a szerző hitelességét megállapítani. Ezt az elég fáradságos, de célravezető módszert követve sikerült Boetius Dacus-nak a Stamsi katalógusban felemlített két másik ugyancsak nagyjelentőségű munkáját megtalálnom és azonosítanom egy müncheni névtelen középkori kódexben, mégpedig két igen terjedelmes AristoteZes-kommentárját a Physica első négy könyvéhez és a keletkezésről és elmúlásról szóló ugyancsak aristotelesi műhöz. E munkákat, amelyek ez ideig még kiadatlanok, egyes egyébként igen neves kutatók (M. Grabmann és F. Van Steeriberghen professzorok) eddig minden komoly alap nélkül Brabanti Siger-nek tulajdonították, tisztán abból a körülményből kifolyólag, hogy egy olyan kódexben voltak, amelyben Brabanti Sigemék egyetlenegy kétségtelenül hiteles munkája is helyet foglalt. Az ebben az egyébként igen híres müncheni Clm 9559 jelzetű kódexben levő névtelen AristoteZes-kommentárok állítólagos sigeri eredete már elég régóta vita tárgyát képezte a specialisták részéről, s főképp E. Gilson és B. Nardi foglaltak ellene igen erélyesen állást. Ennek a müncheni kéziratnak könyvtörténeti érdekessége is van: egy közel egykorú cenzor a szövegben —, ott ahol a keresztény hittel össze nem egyeztethető tanokat vélt benne felfedezni — hosszú sorokat, néha csaknem egész hasábokat vastag tintavonalakkal való áthúzással teljesen olvashatatlanokká tett, olyannyira, hogy e szövegrészek kibetűzése eddig még semmiféle foto-mechanikai eljárással nem volt lehetséges. Megvizsgálva alaposan a kiadatlan szövegeket és egybevetve azokat Boetius Dacus valamennyi eddig ismert kiadott és kiadatlan munkájával, a két említett kommentárra vonatkozólag kétségtelen érvekkel tudtam bebizonyítani Boetius Dacus szerzőségét. Erre vonatkozó bizonyításomat a Párizsban E. Gilson szerkesztése alatt megjelenő Archives d'Histoire Doctrinale et Littéraire du Moyen Age c. évkönyvben tettem közzé. 5 Érveimet — amelyekről egyébként már a múlt év őszén Louvainben és Bruxellesben rendezett nemzetközi középkori filozófiatörténeti kongresszuson is beszámolhattam — a szakemberek teljes mértékben elfogadták, és egyúttal megbízatást kaptam arra, hogy a két terjedelmes és igen értékes boetiusi munka teljes szövegkiadását is előkészítsem, amely Kopénhágáhan, Boetius Dacus szülőhazájában a dánok által kez100