AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)
Pozsonyi Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848-ban
levéltári kartársak szíves készséggel bocsátották az anyagot rendelkezésre. Az azóta elkészült és csupán mutatóval ellátandó, egyben katalógusként is szolgáló bibliográfia egyelőre kéziratban használható az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Aprónyomtatványtárában. * Az első csoport gúnylapjai, mint említettük Metternichet állítják pellengére; így Bécsben egy március 15-én kibocsátott, a szokásos útlevél formában szerkesztett röplapon, a bécsi Michel kedélyeskedő, kispolgári hangján. 25 Pesten a szerző Metternich bűnlajstroma 26 címmel komolyabb kritikával illeti a kancellár egész politikai pályáját. Eszerint sikereit csak minisztertársai gyengeségének köszönheti, mert az egész pályáját a céltudatosság hiánya jellemzi A „Metternich" c. magyarnyelvű brosúra 27 azt veti a kancellár szemére, hogy Napóleon óta a „fenállónak rendítlen megtartását tüze ki nyilvános elvül" és ellensége minden haladásnak: ,,a fának, mert nő, a madárnak, mert száll, a víznek, mely hullámzik, a vérnek, mely az erekben kering." Mintegy lezárói a Metternich-ciMusnaik: Vinzent Erben allegorikus dramatizált költeménye, 28 melyet Gödé Károly, német komikus színész jutalom játékaként 1848, augusztus 19-én a budai nyári színház mutatott be és az ugyanebben a hónapban Bécsben L. $.-sel jelölt kibocsátótól származó röplap, mely a szabadságtipró zsarnokot sok bűne mellett még avval is vádolja, hogy megmérgezte Napóleon fiát. 29 A forradalmi eszmék terjesztését szolgáló kis röpiratok közül különösen előremutatásával emelkedik ki Táncsics Mihály: A'kiszabadult polgárnak börtönben irt éneke c. versekbe foglalt buzdító szózat. 30 Ebben már 1847. augusztus 1-én, a börtönből hirdeti, hogy „Éljen a?jó! szebb jövőnek Állunk küszöbén: Nem döntheti meg ügyünket Ezer cselszövény." Síkraszáll a testvériség, egyenlőség, a munka és a becsület dicséretéért, hogy megelőzze a pártviszályt vagy a polgárháborút: „ Véleményért eszes többé Polgárvért nem ont: Más hit-'s nyelvűt ölelünk mint Testvért és rokont." Időszerűén adta ki Táncsics e brosúráját ,,a sajtószabadság születésnapján", a benne közölt eszmékben már a márciusi vívmányok vetítik előre fényüket. A nép felvilágosítását, az új vívmányok tudatosítását szolgálja az ismeretlen szerzőtől eredő Általános politikai Polgári ABC, mely a Hetilap c. ipari és közgazdasági szaklapban jelent meg márc. 24-én s melyet újabban Heckenast Gusztáv közölt. 31 Politikai programja csupa olyan dolgot tartalmaz, ami máig sem vesztett aktualitásából, ellentétben Vas Gereben 332