AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803)

A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803) KÓKAY GYÖRGY 1 Nemzeti nyelvű hírlapirodalmunk a XVIII. század végén a magyar felvilágosodás politikai, nyelvi és irodalmi mozgalmaival kapcsolatosan jött létre. Megindulását és viszonylag gyors kifejlődését részben e mozgalmaknak, részben pedig a felvilágosodott abszolutista uralkodók, elsősorban a II. József alatti enyhébb cenzúra-viszonyoknak köszönheti. Jellemző, hogy első magyarnyelvű újságunk, a Pozsonyban 1780-ban indult Magyar Hírmondó után közvetlenül következő hírlapjaink nem is hazánk területén, hanem Bécsben jelentek meg. így Bécs — Bessenyei és a többi testőr-íróink révén — nemcsak nemzeti irodalmunk újjászületésének, hanem a magyar időszaki sajtó kifejlődésének is színhelyévé vált. Itt indította meg 1786-ban a Magyar Kurírt Szacsvay Sándor, nemzeti hírlapírásunk első kiemelkedő, felvilágosult szellemű alakja. Kevésbé ismert e korszak másik jelentős újságja, a szintén Bécsben megjelenő Magyar Hírmondó, amelyet Görög Demeter és Kerekes Sámuel szerkesztett, és amely 1789-ben indult Hadi és Más Nevezetes Történetek címmel. E lapot az a körülmény teszi jelentékennyé, hogy körülötte ott találjuk a kilencvenes évek reform-mozgalmainak legkiválóbb képviselőit. Indulására a nemességnek a II. József uralkodása végére kifejlődő ellenzéki, nacionalista mozgalma adott alkalmat. A lap szerkesztői e mozgalomnak a legnemesebb irányzatát képviselik: nem a rendi kiváltságok sérelmét, hanem a nemzeti követeléseket hangsúlyozták, elsősorban nyelvi és irodalmi téren. Elesén elítélték e nacionalizmus üres külsőségeit, és inkább gazdasági és kulturális reformokat sürgettek. Ezáltal kapcsolatba kerültek a magyar értelmiség legki valóbb jaival — elsősorban az írókkal — akiknek a törekvéseit lelkesen támogatták. A reformokért küzdő értelmiség radikális képviselői közül néhánnyal egészen közeli viszonyban voltak; mindenek előtt Hajnóczy Józseffel, aki egy ideig közvetlen munkatársuk is volt. Természetesen sem a cenzúra-viszonyok, (főleg a későbbi években) de maguk az események sem tették azt lehetővé, hogy lapjukban mindvégig egyformán éles és radikális irányzatot képviseljenek. De ellentmondásaikkal és látszólagos hiányaikkal is lényegében a korszak bonyolult viszonyait tükrözték, és azokat a társadalmilag fejletlen állapotokat, amelyek között a haladás híveinek harcolniok kellett. A változó körülmények ellenére is két területen változatlan maradt mindvégig a programjuk: a nemzeti nyelvért és irodalomért folytatott harc — és azon igényük terén, hogy olvasóikat szélesebb látókörű, az európai események között is tájékozódni tudó, reformok irányában fogékony emberekké neveljék. 164