AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Horányi Mátyás: A színháztörténeti képanyag katalogizálásának kérdéséhez.

A színháztörténeti képanyag katalogizálásának kérdéséhez HOEÁNYI MÁTYÁS A könyvtári gyűjtésre alkalmas színháztörténeti képanyag katalogizálásának irányelveit a gyűjtőkör meghatározásából, a számbajövő anyag természetének leírásából kiindulva kell megállapítani. Annak eldöntésében, hogy milyen képeket lehet könyvtári gyűjtőkörbe tartozónak tekinteni, nyilvánvalóan a hagyományos könyvtári gyűjtőkörmeghatározásra lehet támaszkodni. E meghatározás szerint könyvtári anyagnak tekintendő minden nyomtatott, vagy általában papíron sokszorosított mű, és a kiegészítő eredeti kézirat-anyag. Ez az elv a színházi képek területén annyit jelent, hogy könyvtári gyűjteményhez tartozónak kell tekinteni minden színházi vonatkozású metszetet, litográfiát, különböző nyomdai eljárásokkal készült nyomatokat, fényképmásolatokat, fényképeket, és az ezeket kiegészítő eredeti anyagot: díszlet-, jelmez-, színházterveket stb. E képanyag legszembetűnőbb vonása, hogy technikára, vásárlási- és dokumentum-értékre nézve rendkívül heterogén. Dokumentum-értéke az előállítási technika fejlődésével párhuzamosan emelkedett, és sok tekintetben meg is változott. Ezt az értékváltozást legkönnyebben a könyv értékének történetéhez lehet hasonlítani. A könyvnyomtatás előtt a könyv értékében a ritkaság, az egyetlen példánynak szóló drága és művészi kivitel, a néha egy egész élet munkáját felemésztő díszítés ugyanolyan, vagy még fontosabb tényező volt, mint maga a szöveg. Ugyanígy a kép vásárlási és dokumentum-értékét is hosszú ideig az előállítás művészi munkát igénylő egyedi volta, és túlságosan korlátozott sokszorosíthatósága szabta meg. Mivel viszonylag kevés kép készült, e régi képek dokumentum-értéke is egészen más, mint a mai képanyagé. A kézi illusztráció, rajz vagy metszet többnyire műalkotásnak számít, nem pedig tárgyi hitelű dokumentumnak. A műalkotás pedig a jobb kompozíció, a művészi hatás, esetleg a megrendelő kívánsága kedvéért számos részletet elhanyagol, vagy a valóságtól eltérően ábrázol; s mivel elmélyült, hosszadalmas munkát kíván, nem alkalmas a riportszerű alkalmazásra, az élet, a történelem pillanatainak hiteles és sorozatos megörökítésére. Éppen ezért könyvtárak és múzeumok nem annyira a művelődéstörténet átfogó dokumentálására, mint inkább a művészet-, ill. nyomdatörténet számára gyűjtöttek képanyagot. A fényképezés feltalálása a képalkotás történetében körülbelül ugyanazt a forradalmat jelentette, mint a nyomdáé a könyv történetében. A fényképezés maga, s az új technikán alapuló számos nyomdai eljárás megteremtette a gyors, hiteles és olcsó képek korlátlan sokszorosítási lehetőségét. 301