Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 8. (Budapest 1957)

Thoma, A.: Szabolcs község embertani vázlata

A tipológiai összkép így nagyjából megfelel annak, amit a jellegek variációja alapján várhattunk : csak két főtípus, az is nagyfokú átkevertségben. — A meghatározhatatlan összetevők mellett kisebbségben, néha csak nyomokban" fordul elő a többi felismerhető típus. Ezek fontossági sorrendben a következők : turanid, északi, mongolid, taurid, mediterrán és alpi rasszelem. Statisztikai kontroll. — A tipológiai megoszlás ellenőrzésére S t o I y h w o [10] módszerét alkalmaztam. Differenciáldiagnosztikai alapnak a két főtípus egy jó, elválasztó bélyegét, az arcindexet választottam (1. VI. táblázat). Eredmény : a férfi II. korcsoportban az alacsony és széles arcúak inkább világos szeműek, alacsony termetűek, erősen rövid fejűek, fejmagasságuk alacsony, az állkapocsszélesség többnyire felülmúlja a homlokszélességet, széles orrúak, az orrhát inkább homorú és egyenes, a járomív kerek, ortokheil-ek, az állkapocsszöglet hegyes, a tarkó domború. A keskeny, megnyúlt arcúaknái is a világos szem az uralkodó, de a termet határozottan magas, a fej rövid, a fejmagasság megoszlik, az állkapocs középszéles, az orrindex értéke közepes, az orrhát kifejezetten konvex, a járomív megoszlik, az integumentális felsőajak iránya is, az állkapocsszöglet tompa, a tarkó kifejezetten csapott. A jellegkombinációkon kétségkívül megmutatkozik a nagyfokú átkevertség hatása, de ennek ellenére a két szélső csoportnál határozott trend" figyelhető meg a keletbalti, illetőleg a dinári típus irányában. Az arcindex középső csoportjában a jellegkombinációk is átmenetiek. A nőknél is hasonló a helyzet, — inkább a keletbalti jellegegyüttes felé eltolódva. Összevetés a magyar etnikum egészével. — Véleményem szerint a vizsgált populációban mutatkozó két uralkodó típus, az egész mai magyarságnak is fő alkotó része. (Bár lehetséges, hogy mindkét elern még tovább bontható). Személyes vizsgálatokból ismert területeken, mint Hajdú-Bihar megyében és Szatmár megye török hódoltságtól nem érintett, ősi településű, színmagyar vidékein is ez a két típuselem adja a lakosság döntő többségét. Olyan vidékeken, ahol csak megfigyeléseket gyűjthettem, — főleg a Dunántúlon, Győr-Moson és Baranya megyében — ugyancsak ez a két típus mutatkozott a leggyakoribbnak. Az utóbbi évek modern módszerekkel végzett, etnikai-embertani felvételei közül az egyetlen publikált vizsgálat (N e m e s k é r i [8]), Ivádon és környékén szintén ezt a két típust mutatja a legáltalánosabbnak. Százalékos becslést egyelőre nem érdemes adni, de valószínű, hogy mindkét típuselem nagyobb arányban fordul elő hazánkban mint azt Bartucz [1 ] első becslése megadja. Viszont a hazánkban először Bartucz által kimutatott turanid típus véleményem szerint jóval ritkább mint azt eddig gondoltuk. Az említett területeken mindenütt csak szórványosan bukkan elő. Nagyobb gyakorisággal valószínűleg csak az árpádkori kún—besenyő betelepítések helyén fordul elő. A Kiskunságban végzett megfigyelések (Kúnszentmiklós) ezt látszanak igazolni. Néhai Balogh Béla professzor említette, hogy nagykunsági vizsgálatai során sok turanid típust talált. Országos gyakorisága 5—10% lehet, de a régebben becsült 25—30%-ot semmiesetre sem éri el. Ez a becslés mindenesetre vitatható, és ma még csak egyéni véleménynek számít. Hogy biztosabb talajon álljunk, ahhoz elsősorban az kell, hogy a magyar antropológusok 10 000-es nagyságrendű, eddig gyűjtött adattömegüket végre közkinccsé tegyék, az újabb vizsgálatokat pedig kiterjesszük eddig elhanyagolt területekre is (Dunántúl). 31 Természettudományi Múzeum Évkönyve