Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 8. (Budapest 1957)
Herrmann, M.: A komlói andezitterület újabb vizsgálata
szerint élesen elkülöníteni, mert a terület majdnem minden részén előfordulnak és az egyes színváltozatok egymástól sokszor néhány méter távolságban is váltakoznak. Ez jól látható a nagyobb feltárásoknál, így elsősorban a nagy andczitkőfejtőnél, ahol ugyanazon szintekben is vannak különbözj színváltozatok, — továbbá a III. akna és a Kossuth akna között, a 1. ábra hirdi iparvasút melletti új feltárásokban, — valamint a III. aknától a Bétaakna felé vezető úton az út melletti feltárásoknál is. Ennek a színeződésnek az okai — amint ez a mikroszkópi vizsgálatokból is kiderült — részben posztvulkáni utóhatások következménye. Részletesebb vizsgálatok elvégzésére és megfontolásokra késztetett az andezit vörös színeződésének kérdése. Már a vulkáni utóhatások ideje előtt keletkezhetett a „vörös" andezit, — ezt a feltevést alátámaszthatja az a körülmény, hogy vannak vörös andezitek, amelyekben nincs poszt-