Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 6. (Budapest 1955)
Bohus, G. ; Szabó, K.: Fenolszármazékok fungicid hatása
2. Kémiai anyagokkal szemben nagy ellenállóságot mutat. A legellenállóbbnak mutatkozott a 12 gombafaj között, amelyek sorában több, hasonló vizsgálatoknál gyakran használt gombafaj van (Fomes annosus, Lenzites sepiaria, Merulius lacrymans, Trametes versicolor). Elienállóságát szemlélteti az l.és 8. kimutatás. Ellenállóság tekintetében hasonlóképpen viselkedik a Fomes fomentarius, de leoltása nehezebb, mert a táptalaj felületén elég hamar kemény micéliumhártyát képez. 3. Fejlődésében, az oltódarabkáról való kiindulásában nem mutat ingadozásokat. Az ismétlések egyöntetű eredményeket adnak. Ezzel szemben több faj, különösen a Merulius lacrymans nagy ingadozást mutat. 4. Fejlődése, növekedési sebessége a vizsgálatok követelményeinek megfelelő mértékű. A kísérletek azt mutatták, hogy kémiai anyagok fungicid hatásának tájékoztató megállapításához (kémcsőves módszerrel dolgozva) elegendő a Hypholoma fasciculare alkalmazása és ezzel az ilyen irányú vizsgálatok egyszerűbben és gyorsabban keresztülvihetőbbé válnak. A gátlóhatás vizsgálati módszere A gátlóhatás vizsgálatánál alkalmazott módszer tekintetében mai napig sincs eldöntve a kérdés, melyik módszert tartják a szerzők a legalkalmasabbnak. Behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel többek között R a ban us (1931). Megoszlók a vélemények a különféle módszerekre vonatkozóan. Faanyagon történő vizsgálatok igen hosszadalmasak és nehezebben keresztülvihetők, ha arról van szó, hogy anyagok egész sorát kell gátlóhatás tekintetében előzetesen megvizsgálni. Erre sokkal megfelelőbb az agar-módszer, amelynek többek között az is előnye, hogy elég pontosan megállapítható, melyik koncentrációnál következik be a gátlóhatás. Természetesen azokat az anyagokat, amelyek az agar-módszerrel lefolytatott vizsgálatok során jó fungicid hatásúaknak mutatkoznak, és a gyakorlat számára számításba jöhetnek, faanyagon történő vizsgálatba — a külföldön általában szabványosított »próbahasáb« vizsgálatba — kell bevonni és meg kell állapítani, hogyan jelentkezik a gátlóhatás a faanyag jelenlétében, és melyik a gyakorlat számára a legmegfelelőbb hatóanyag koncentráció. A kísérletekben nem a mérgezett táptalajra kerültek az oltódarabkák azzal a vizsgálati céllal, hogy az oltódarabkáról kiinduló micélium képes-e ráterjedni, a mérgezett táptalajra, hanem a jólfejlődő malátakivonat agar táptalajú tenyészetre került a mérgezett táptalajdarabka. Ez utóbbi módszer megfelelőbbnek látszott, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy sokkal egyöntetűbbek az eredmények ; a gombamicélium számára így kedvezőbbek a feltételek. Az előbbi módszernél, amikor az oltódarabka csak valamivel kevésbé fejlődőképesebb, ill. virulensebb tenyészetből származik, más lehet a kísérleti eredmény. Az utóbbi módszernél pedig megvárhatjuk azt az időpontot, amikor a tenyészet a legjobb fejlődésben van, és ekkor helyezzük rá a mérgezett táptalaj darabkát. A mérgezett táptalaj darabka kb. 1 cm 3 nagyságú volt, és ráhelyezése jól fejlődő tenyészetben a micéliumra történt.* 2. Fenolszármazékok főbb típusainak fungicid vizsgálata Az eddigi kutatások rávilágítottak arra, hogy nincs általános törvényszerűség a fungicid hatás és a kémiai összetétel között. Még viszonylag a leginkább általánosítható az a megállapítás, hogy a klór jelenléte a molekulában * A táptalaj 3%-os malátakivonat agar volt. A tenyészetek fejlődése 23—24 C°-on (kivéve a Merulius lacrymans-t, amelynél 20 C° körül) történt. A megfigyelés, ill. kiértékelés a mérgezett táptalajdarabka tenyészetre helyezésétől számított 30 nap elteltével történt. A mérgezett táptalajdarabkák lehetőség szerint azonos nagyságúak voltak, bár a 30 napos vizsgálati idő elegendőnek bizonyult arra, hogy az itt jelentkező hibaforrást kiiktassa, és így a mérgezett táptalajdarabka nagyságában mutatkozó eltérés az eredményeket nem befolyásolta. Az ismétlések ill. párhuzamos vizsgálatok száma 2, a keverékek esetében 3.
