Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 34. (Budapest 1941)

Gaál, I.: Das Klima des ungarischen Moustérien im Spiegel seiner Fauna

dik, aki Tatán 1909-ben. részint löszben, részint az ottani mésztufa üregeiben barlangi medvével, farkassal, oroszlánnal, hiénával, s néhány pusztai rágcsálóval jellemzett rétegből moustiéri kőeszközöket ásott ki. Ezt a leletet a lösz alapján — az akkori fölfogásnak megfelelően — hideg éghajlat idejéből származónak nyilvánította a szakemberek túlnyomó része. Időrendben a harmadik leletre MALLÁSZ JÓZSEF bukkant az ohábaponori Bordu marén, Hunyadmegyében (1923). A csontmaradványok földolgozása e sorok írójára hárult. Legnevezetesebb az volt, hogy a moustiéri rétegösszlet három szintre tagolódott, s az emlőssorozat általánosságban melegkedvelő fajokból állónak bizonyult. A három kövületes réteg közül a legalsó (III.) egy embercsont révén, a középső (II.) pedig fajokban és ősmaradványokban való szegénységével tűnt ki. Szinte önmagától adódott, hogy a legalsó réteget kor szempontjából a krapinai moustérien közelébe helyeztem, de valamivel fiatalabbnak nyilvánítottam. Annál inkább, mert a napfényre került kőeszközök alapján ROSKA MÁRTON javamoustiéri kézművességet állapított meg. Ezzel szemben a legfelső réteg (I.) a tataival került egy szintbe. Sok tekintetben legnevezetesebb idevágó leletünk a bükki Subalyukból napfényre került hatalmas anyag, amelynek ősembertani részét BARTUCZ LAJOS, ősáüattani részét MOTTL MÁRIA, faszénmaradványait pedig HOLLENDONNER FERENC dolgozta föl. A rétegösszlet itt is hármas tagozatú, az ősember-csontok azonban itt a legfelsőbb (késő moustiéri) szintből kerültek elő. Nevezetes, hogy a középső réteg itt is szegénységével tűnik ki. S minthogy a meghatározott emlősfajok túlnyomó része az ohába-ponori, illetőleg tatai fajokkal azonos, kétségtelen, hogy a párhuzamosításnak semmi sem állhatja útját. Vagyis: a bükki alsó szint a krapinainak közelébe jutva, — azonos korúnak nyilvánítható az erdélyi III. réteggel, a középső szint viszont a II. réteggel, míg a subalyuki felső szint az ohába-ponori I. réteggel, illetőleg a tatai moustiéri szinttel tökéletesen azonos korú. Érdekes, hogy mind Tatán, mind pedig a bükki felső szintben feltűnő számban vannak pusztai rágcsáló fajok. A legutóbb foltárt nevezetes moustéri őstanyahely a bánhidai Szelim-barlángban vált ismeretessé (1934—39). A rétegsor legkiválóbb vonása, hogy az alsó-moustérientől a jelenkorig csaknem teljes. És itt épp úgy, mint a Mussolini-barlangban tűzhely, állati csont, faszéntörmelék és kőeszköz bőven volt található. De két dologban még többet is nyújtott a Szelim moustérien je a Musso-