Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 34. (Budapest 1941)

Gaál, I.: Das Klima des ungarischen Moustérien im Spiegel seiner Fauna

wie dies E. SCHERF in seiner „Versuch einer Einteilung des ungarischen Pleistozäns auf moderner polyglazialistischer Grundlage" betitelten Abhandlung (13) bespricht. SCHRIFTTUM. 1. GORJANOVICS

—KRAMBERGER: Der paläolotisehe Mensch und seine Zeitgenossen aus dem Diluvium von Krapina in Kroatien. (Mitt. d. Anthropol. Ges. in Wien. XXXI. XXXII. XXXIV. XXXV. Wien, 1905.) — 2, BAYER, L: Ungarns Stellung im Eiszeitalter (Földt. Közl. XL1II. 1913.) — 3. HILLEBRAND, J,: Zur Frage des Alters der Löfiansiedlung von Tata. (Mannus, XXVI. 1934.) — 4. HILLEBRAND, J. : Magyarország őskora. (Die ältere Steinzeit Ungarns.) (Archaeol. Hung. XVII. 1935.) — 5. GAÁL, ST. V,: Der erste mitteldiluviale Menschenknochen aus Siebenbürgen. (Public. Jud. Huned. A. III—-IV, Déva, 1928,) — 6. GAÁL ST. V.: A neandervölgyi ősember első erdélyi csontmaradványa. (Term.tud. Közl. Pótfűz. Budapest, 1931.) (Nur ungarisch). — 7, KORMOS T,: A tatai őskori telep. [La Station moustérienne de Tata (Hongrie)]. (Földtani Intézet Évk. XX. 1912.) — 8. MOTTL, M.: Faunen und Klima des ungarischen Moustérien. (Verh. d, III, Internat, Quartär-Konf. II. Bd. Wien.) — 9, MOTTL M,: A bükki moustérien európai vonatkozásban. (Geol. Hung. Ser. Palaeout, 1938.) — 10, GAÁL, ST. V.: Ausgrabungen in der Bánhidaer Szelim-Höhle. (Term.-tud. Közl, Pótf. Budapest, 1935.) (Nur ungarisch.) — 11. GAÁL, ST. V,: Neuere Resultate der Ausgrabungen in der Szelim-Höhle. (Term.-tud. Közl. Pótf, Budapest, 1936.) (Nur ungarisch.) — 12. BACSÁK, G. v.: Az interglaciális korszakok értelmezése. (Zum Verständnis der interglazialen Zeitabschnitte. (Az Időjárás.) Budapest, 1940. Nr. 1—6.) 13. E. SCHERE: Versuch einer Einteilung des ungar. Pleistozäns auf moderner polyglaz. Grundlage (Verhdlg. d. III. Internat. Quartär Kunf.) Wien, 1936. KÖZÉP-EURÓPA MOUSTIÉRI ÉGHAJLATA ÁLLATVILÁGA TÜKRÉBEN. Irta: DR. GAÁL ISTVÁN (Budapest). A Kárpátok ívén belül, illetőleg a Duna-medencében a horvátországi Krapina volt a legelső diluvium i lelőhely, amelyen a neandervölgyi jellegű ősember csontmaradványai napfényre kerültek (1899—1903). Rendkívül szerencsés körülmény volt az, hogy az ember-csontokkal együtt — azonos rétegből — a moustiéri kőiparra valló pattintott szerszámok, sőt emlősök csontjai is fölszínre jutottak. Mindezek alapján a szakemberek a krapinai őstanyát kora-moustiérinek állapították meg. Ennek az időszaknak éghajlatát pedig — első sorban a Diceros Mercki alapján — melegnek minősítették. Az idevágó legközelebbi lelet KORMOS TIVADAR nevéhez fűző-