Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 33. (Budapest 1940)

Rotarides, M.: Az állattani szemléltetés problémái a múzeumban

azonban csak a lámpával átvilágított és megfelelő méretű festett diapozitív. Ennek megoldása sem különösebb technikai, sem anyagi nehézséget nem okoz. A kisméretű színes felvétel csak vetítésre alkalmas (előadásokhoz) s nem felelnek meg múzeumi célra a képváltó, forgatható diapozitív-szemléltető szekrények sem, mert ezeket egy ember hosszabb időre lefoglalja magának. A múzeum föntebb érintett különböző rendeltetéseivel kapcsolatban az irodalomban az a terv is felmerül, hogy ez egyetemi hallgatók számára, kimondottan tancélokat szolgáló gyűjteményt is nyújtson. Az ilyen összeállítás elhibázott dolog lenne és bizonyosan célját tévesztené. A múzeumnak a dolgok egyszerűségénél fogva kell megragadnia a szemlélőt, a földművest éppúgy, mint a szakembernek készülő diákot. A nagy igazságok mindenki számára hozzáférhetők, csupán szemléletük módja változik. A természet jelenségei is csak az ember módszertanában jelennek meg bonyolult alakban, de a múzeumban mégis az egyszerűségre kell törekedni. Ez a legnehezebb feladat, azonban magas célt kell kitűzni ahhoz, hogy a legkisebb eredményt is biztosan elérhessük. A különleges csoportosítások közül azonban helyet kell adni a fejlődéstani és fejlődéstörténeti gyűjteménynek, melyeket be lehet állítani a rendszertani gyűjteménybe is. Ez utóbbi így értékes magyarázó példákhoz jut s minthogy a fejlődéstörténet megállapításai és a rendszerezési elvek között szoros összefüggés van, terjedelmében is alaposan csökkenthető. Az őslénytan különválasztását az állattantól az adminisztráció szempontjai és a tárgyak különböző anyaga teszik indokolttá, de ez a tárgykör igazi fejlődését a múzeumban is az állattan keretén belül érhetné el. Pro és kontra lehet vitatni, hogy az embertan mennyiben tartozik a szemléltető állattan keretébe és mennyiben nem, de a múzeumnak még ezen a téren is hivatása az, hogy kiküszöbölje a tévedéseket, még akkor is, ha tetszetősek és fel kell tárnia az igazságot, még akkor is, ha ezt nem mindenki tartja hízelgőnek. Néha a közönség vádolja meg tévhittel a tudóst, néha a tudós a közönséget. A közönség valami megbélyegzőt lát a tudós származástanában, pedig az ember méltósága nem származásában, hanem magasraemelkedésében van megadva. A tudós kifogást emel az ellen, hogy míg a tudomány megállapításaira sokan vetnek gáncsot, addig a közönség hisz a filmek túlzásaiban; azonban a film tud érintkezni a közönséggel és bizonyos tárgykör egyoldalú beállításával sok mindent elhitet vele. Gyakori és igen tetszetős téveszme többek között az, hogy az ember legsajátosabb technikai készségeit az állatvilágtól tanulta. Lehet,