Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 33. (Budapest 1940)

Rotarides, M.: Az állattani szemléltetés problémái a múzeumban

Rendkívül szélesíti a látókört népszerű munkák megírásának feladatként való kitűzése is. Ennek értéke nemcsak abban van, hogy ily módon a közönség ismeretterjesztő olvasmányokhoz jut, hanem abban is, hogy a feladat átvezeti a szakembert az archívum világából az igazi tudományhoz, ami által a múzeum is értékes prospektivus potenciálishoz jut. Azonban a népszerűsítés a tudomány kutató természetű művelésénél nehezebb dolog, mert ez az a felület, amelyen a szakember a közönséggel érintkezik és minthogy az ilyen munka több különböző adottságot tételez fel, nem is mindenki képes rá és a legkevésbbé éppen az archívumi munkát előszeretettel végzők nem képesek. Ennek következtében felmerül az a kérdés is, hogy vájjon hova vezetne, ha a kutatással, a tanítással, az archívumi munkával és a népszerűsítéssel külön-külön személyek bízatnának meg. Bár föntebb utolsóként említettük, meg kell jegyeznünk, hogy a múzeumnak történeti fejlődése során elsőként archívum jellege domborodik ki. Ebből önként következik, hogy a múzeumok szemléltető gyűjteménye is rendszertani beállítottságú volt és nagyjában még ma is az. A régi irány azonban az újabbal keveredik. A gyökeres átalakulásnak határt szabnak a térviszonyok (és az anyagiak), de maga az említett konzervativizmus is. Semmi újat nem mondunk azzal a megállapítással, hogy a közönséget a kimondott rendszertani csoportosítás nem érdekli, sőt ez, nem tekintve néhány műkedvelőt, akiknek azonban módjukban áll a belső gyűjteménybe betekinteni^ bárminél is távolabb áll tőle. Az eszményi rendszertani gyűjteménynek kettősnek kellene lennie: egy természetes miliőben feltüntetett állatgyüjteménynek és egy külön felállított bonctani gyűjteménynek, melynek már a csoportosítása is magában foglalná a rendszerezés elveit. Különben a rendszertani gyűjteménnyel együtt megoldható a hazai állatok gyűjteménye, mely mint elsőrendű feladat, egyes állatcsoportok keretein belül máris megoldást nyert. Abban is haladás mutatkozik, hogy ma már nem a kiállított tárgyak mennyisége, hanem inkább minősége lényeges. Ilyen előzmények után felmerül az a kérdés, hogy mi iránt érdeklődik a közönség. Az egyes embert hiába kérdeznők meg, a mai viszonyok között aligha tudna választ adni. Ha mégis akadna ilyen, kitűnne, hogy természetszemlélete fogyatékos és biológiai elgondolásai hibásak. Statisztikai felvételek nem vezethetnének célhoz, azonban bizonyos tapasztalatokat tehetünk, ha a szemléltető gyűjtemény közönségét tanulmányozzuk. Feltűnik az újabb és tökéletesebb kikészítésű, helyesebb beállítású, tehát vonzóbb tárgyak látogatottsága,