Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 33. (Budapest 1940)

Rotarides, M.: Az állattani szemléltetés problémái a múzeumban

csak az a baj, hogy ezek kevés számuknál fogva csaknem eltűnnek a régies anyag tömegében, a múzeumlátogatók nagy része pedig nem él a kiválogatással, hanem mindent meg akar nézni s így az egyes tárgyaknak nem szentel elég időt. Nem kell statisztika, de különösebb megfigyelőképesség sem annak a megállapításához, hogy az állattári látogatók túlnyomó része egyszerűbb társadalmi osztályokból való és sok közöttük a vidéki. Ennek valószínű magyarázata az, hogy ez a réteg kapcsolatait a természettel még nem vesztette el teljesen, tehát érdeklődik is iránta. Vitatott kérdés, hogy a múzeum szemléltessen-e csupán, avagy a szemléltetés segítségével tanítson is? A felelet nem könnyű, mert mi is az, amit a múzeumban természetrajzi tanításnak, vagy tanulásnak nevezhetünk? Az egyik ember már tárgyak egyszerű megszemlélése alkalmával hasonlóságokat és különbségeket keres, a másikat a szép, vagy feltűnő tárgyak ragadják meg. Mindkettő átéli a látottakat, de igen számosan a nézett tárgyat sem látják s múzeumlátogatásukból még emlékként sem marad bennük vissza semmi. Kétségtelen, hogy már tárgyak egyszerű megszemlélése is tanulást, okulást jelenthet, még akkor is, ha a tárgy alatt puszta névnél egyéb nem áll. Vagy a jól megválasztott név ragad meg az emlékezetben, s hozzáfűződik a látott tárgy, vagy megfordítva. De ínég erre az egyszerűnek látszó dologra is nevelni kell. Ha egy teremben csak két tárgyat állítunk feltűnően egymás mellé, a különbségek megfigyelését alig fogja valaki elmulasztani, de ha ugyanezt a két tárgyat sok más tárgy közé állítjuk be, kevesen fognak rajtuk figyelemreméltót találni. Pedig az összehasonlító szemléltetés a legegyszerűbb mód, ezt követi még az időben lefolyó dolgok, folyamatok, történések (változások) érzékítése s végső fokon a jelenségek összefüggéseinek, az okság elvének szemléltetése. Minden nehézség ellenére ez a végcél, mert a természettől sajátos kultúrája folytán mindinkább eltávolodó embert csak az fogja hozzá visszavezetni, ha a természet dolgait értelmüknél fogva fogja szépeknek találni. Látjuk, hogy a szemléltetve-tanítás nehézségei csak részben rejlenek a szakemberben, ill. a rendelkezésre álló eszközökben. Egy részük mindenesetre a közönség adottságaiból folyik. Itt azonban a probléma már kívül esik a múzeum keretein. Ott kezdődik, amikor a városi gyermek az ablakban elhelyezett virágcserépbe elvetett búzaszemekből kikelő növénykék fejlődését lesi, vagy a nagyapa tanítja a gyümölcsfák gondozására unokáját és folytatódik a cserkészettel. E mozgalomnak, melytől bizonnyal minden természetbúvár sokat várt, helyes kiindulópontja lehetne az ifjúságnak ter-