Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 32. (Budapest 1939)

Noszky, J.: A kiscelli agyag Molluszka-faunája. I. rész. Lamellibranchiata

ill. azzal összefüggésben álló àïh'qua-valtozatok bőségben kerültek ki. Ezek közül a nagy bőségben levő és legelütőbb változatot új, el­térő fajnak véve, a többit mint ennek varietásait lehetett megjelölni. A S. harmati faji jellegei a következő eltéréseket mutatják: a három idetartozó alakból — holotypusul vett példányunk 25/12 mm-es méretű, kettős teknőjű, díszítéses kőbél. Kevés héjtöredék is van rajta. A teknők eleje, ellentétben az elkeskenyedő S. bavarica­csoporttal, kiszélesedő. A hátsó peremrészleten nincs hirtelen be­ugró, erős mélyedés, hanem csupán gyenge behajlás. Az alsó pere­men e gyenge hajlás okozta beöblösödés meglátszik. A héjnak jel­legzetes, búbból kiinduló belső barázdája, ill. ennek a kőbélen lát­ható bemélyedése erőteljesebb és közelebb esik a belső peremhez. 311. Siliqua harmati nov. sp., nov. var. lata. (III. T. 23. f.) Kb. 22/14 mm körül járó változatunk, melyből 4 kettős példányunk van, a törzsfajtól erős kiszélesedésén kívül, a héj közepének erősebb behajlásában és ennek következtében az alsó perem még erősebb beöblösödésében, továbbá a héjráncolat elgyöngülésében és növe­dék vonalainak sűrűbb voltában különbözik. 312. Siliqua harmati nov. sp., nov. var. compressa. (III. T. 22. f.) Változatunk egyetlen jól megtartott kettős teknő, ill. annak kőbele. Mérete 13/9 mm, vagyis egészen zömök forma. Oldalán a középen levő bemélyedés elgyöngül s így az alsó perem beöblösödése sem fej­lődött ki jól. Épen ellenkezőleg az alsó perem a héj meglehetős domborúságából kifolyólag meglehetős ívben hajlik ki. Búbja nagy mértékben a centrum felé hajlik. A búb alatt kiinduló árok is erősen hajlott. 313. Siliqua harmati nov. sp. — Átmeneti forma. Több kisebb­nagyobb, eltorzult és töredékes példányon kívül van még egy 18 10 mm-es, jól megtartott jobbteknőnk, amelyen a héjmaradványok is elég jól megmaradtak. Ezeket, ill. ezt nem lehet a fenti változatok­kal teljes mértékben egyesíteni. Ennél a hátsó perem a var. compres­sáénál is teljesebb mértékben kihajlik. Ez a kihajlás úgy a S. bavari­cával, mint a törzsfajjal szemben nagyon feltűnő. A mellső részen jelentékeny kihegyesedés van. Az alsó perem, hasonlóan a var. compressahoz beöblösödés nélküli, azonban csak gyenge ívben hajlik ki. A búbból kiinduló mélyedése igen erős, de a héjnak, ill. köbéinek csupán a harmadrészéig tart. XII. fam.: Scrobicularidae. 314. Syndesmia (Ábra) aff. stricta BR. (BROCCHI: Xíí. 3. és SACCO: 29. XXVI. 25.) Apró, vékony héjtöredékkel borított. 13/8.5 mm-es

Next

/
Thumbnails
Contents