Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)
Wagner, J.: A kiscelli közép-oligocén (Rupélien) rétegek kétkopoltyús Cephalopodái és új Sepia-félék a magyar eocénból. (Palaeobiologiai tanulmány)
tok fekszenek benne, akkor necrocönosisnak hívjuk ezt a szövetkezetet, ha az állatok élettere más volt, mint a beágyazódási hely, akkor thanatocönosisnak. Az első esetben tehát a biotop egyenlő a thanatotoppal (primär thanatotop), a másodikban azonban nem (secundar thanatotop), A mi esetünkben a Cephalopodákra vonatkozólag a biotop „nagyjából" megegyezhetett a thanatotoppal magával; hiszen tudjuk, hogy a Sepiäk gyakran a tengerfenéken az iszapban pihennek (L. Brehm, 2, p. 116) — a jelenleg élő Nautilusok pedig a tulajdonképpeni parti régió alatt, a fenéken élnek, bár a felszínen is tudnak úszni. Ezek szerint tehát feltehető, hogy a kiscelli Nautilusok és a Sepiak is a tengerfenék közelében szerettek tartózkodni, így a thanatotop, melyből előkerültek, tágabb értelemben vett életterükkel minden bizonnyal azonosnak vehető, s ezért a primär thanatotopok közé tartozik. Visszatérve a Cephalopoda-társaság halálokának kérdésére, mégegyszer hangsúlyoznom kell azt, hogy teljesen felesleges valamely hőmérsékleti, mérgeződési vagy egyéb katasztrófára gondolni. Az állatok természetes halállal, esetleg egyenként is elpuszrulhatiak és úgy kerültek a közös sírba, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy a közös thanatotopban való előfordulás még nem vezethető vissza közös halálokra. Bizonyos azonban annyi, hogy a beágyazódás és a fosszilizáció folyamata e helyen eléggé optimális körülmények között ment végbe. II. Üj Sepia-félék a magyar eocénből. a) Eocén korú Sepia Egerből. A kiscelli oligocén-fauna feldolgozása közben a M. N. Múzeum Ásvány- és Őslény tárából három darab újabb Sepía-maradványt kaptam tudományos vizsgálatra. Ezek a maradványok az egri Egedhegy alján levő „budai márga" rétegekből származnak, amelyeket felső eocén korúaknak kell tekintenünk. (Ludien). A LEGÁNYI által már évekkel ezelőtt gyűjtött héjak azért rendkívül nevezetesek, mert az eocénből az első valódi Sepiák képviselői. A maradványokat, amelyeket Sepia agriensis n. sp. néven kívánok az irodalomba bevezetni, az alábbiakban ismertetem. Sepia agriensis n. sp. Az új fajból, mint már föntebb jeleztem, három példány került elő, mégpedig egy positiv, domború darab, a héj külső maradványával, és két homorú, belső lenyomat. Méreteik a következők:
