Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Wagner, J.: A kiscelli közép-oligocén (Rupélien) rétegek kétkopoltyús Cephalopodái és új Sepia-félék a magyar eocénból. (Palaeobiologiai tanulmány)

Hossza Legnagyobb szélessége 1. positiv, domború héjmaradvány {egyik vége hiányzik) (kb.) 11.5 mm 4.5 mm 2. negatív belső lenyomat 12.5 ,, 5.5 „ 3. negatív belső lenyomat 11.0 „ 5.0 „ A héj-index átlagértéke 2%. A faj typusáúl az 1. számú héjmaradványt jelölöm meg. Sajnos, az sem egészen teljes, mert elülső vége hiányzik, azonban mégis ezen láthatók a legjobban a héj sajátságai. Ezek a következőkben 5. ábra. (Fig.) Sepia agriensis n. sp. Jobboldalon (rechts) egy negatív lenyomat (neg. Abdruck), baloldalon (links) a typus (Type). foglalhatók össze: a héj hosszan megnyúlt, nagyjából mindenütt egyforma szélességű, tehát két széle majd nem párhuzamosan halad, azonban elülső vége felé kissé kiszélesedik. Az elülső \égen rostrum jelenlétét megállapítani nem tudtam, azonban a héjak a kérdéses helyen nem voltak teljesen épek. A hátulsó héjvég lándzsa-alakúan hegyesedik ki, rajta jól megfigyelhető a barázdáknak a héj véggel párhuzamos lefutása. A héj felső felülete erősen szemcsézett volt, ennek nyomait az 1. számú kissé domborodó héjon szépen láthatjuk. A maradványokon (főleg a két belső lenyomaton) ezenkívül jól megfigyelhető a héjlemezek hosszanti lefutása is. Ezek igen sűrűn, szabályos, parallel sorokban rendeződtek el. A héj maradványok világosbarna színűek. Az elmondottakból kitűnik, hogy ez a lelet egy valódi Sepia-íaj maradványait tartalmazza. A csoport életének alakulása szempontjából ez azért igen fontos és nevezetes, mert több régebbi feltevést cáfol meg. így például NAEF monográfiájában többek között azt