Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 27. (Budapest 1930-1931)

Zimmermann, G.: A kanárimadár (Serinus canarius) csontos váza

A kulcscsont (clavicula), ill. villacsont (furCllla) (1. a 14. és 15. képen). A kanárimadár kulcscsontja inkább V, mintU alakú. Vékony csont, melynek axillaris izületi felületei terjedelmesen ellaposodnak s laterálisán kettősen tagozottak. Ezek közül a cranialis izületi felület a nagyobb, ez sekély foveát is alkot. A caudalis, mely a scapula tuberositas furcularisával izesül, kisebb felületű, de tömegesebb. A kulcscsont teste keskeny csontléc, mely a caudalis kanyarulatnál kis torziót is tüntet fel. A két kulcscsont a középvonalnak megfelelően a villacsontban egyesül, ez a vége caudalisan irányuló lapos lemezes résszé alakul és a szegycsont markolatát csaknem eléri. Cranialisan kis bütyök található az egyesülés helyén (1. a 14. és 15. képen). 2. A szabad végtag csontjai (ossa extremitatís liberae). A karcsont (humerus) (1. a 16. és 17. képen). A kanárimadár humerusa erős csöves csont. Különösen a proximalis epiphysise fejlődött ki hatalmas, szinte félgömbszerű kupolává (1. a 17. képen). A humerus hossza általában 20 mm, ebből majdnem a harmada, 6 mm, esik a proximalis epiphysisre. A proximalis epiphysisen sokkal kifejezettebben, mint más madaraknál, tűnik elő a széles, felülről lefelé és belülről kifelé, kupolaszerűén, mások szerint fülkagylóhoz hasonlóan bemélyedő csontlemez, melynek proximalis szegélye az izületi felület. Az izületi felületet éles, tarajszerű tuberculum medium (caput) két részre osztja, melyek közül a nagyobbik a tuberculum laterale, a kisebbik pedig a tuberculum mediale. A lateralis dudor alatt sekély fossa van, mely medialis irányban mélyebb, míg laterálisán fokozatosan elmúlik, a legerősebb a tuberculum mediale alatt. Ugyancsak a lateralis dudor folytatásában a diaphysisre éles crista húzódik, crista lateralis (1. a 16. és 17. képen). A tuberculum médiaiétól a kupola medialis szegélyeként hasonló léc crista medialis vonul a diaphysisig. A diaphysis hengeres. A distalis epiphysis ismét jobban tagozott, két trochleája és két epicondylusa van. A trochleák a ventromedialis oldalról dorsolateralisan irányulnak, laterálisán csavarodottak. Közülök a dorsomedialis trochlea radialis kisebb, de erősebben fejlett ; a másik, a lateralis trochlea ulnaris terjedelmesebb, de laposan széjjelterülő (1. a 16. képen). Az utóbbi fölött jóval mélyebb, míg az előbbi fölött csak sekély fossa látható. Annáiét Uusei Nationalis Bungarlci XXVII. 4