Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 27. (Budapest 1930-1931)

Gaál, I.: A hódmezővásárhelyi neolitkori telep gerinces maradványai

szintén baloldali szarvcsap, amelynek meglévő 158 mm-nyi hossza ép állapotában alig lehetett több 288 mm-nél. Ennek a B példánynak körmérete 98 mm, nagyobb átmérője 36, míg kisebbik 25 mm. Végül a harmadik, a legkisebb töredék (C) körmérete 91 mm, nagyobb átmérője 33 mm, a kisebbik pedig 24 mm. Ép korában valószínűen az előbb ismertetett szarvcsap eredeti hosszúságát érte el. Ez a három szarvcsap három külön állattól származik. A legelsőül ismertetett töredék méreteinél fogva is kiválik s ennél minden valószínűség szerint eléggé fejlett bakra kell gondolnunk. Amint ENLERLEIN a poztupimii leleten kiemeli, a szarvcsap két oldallapja orálisan itt is élben találkozik, míg az aboralis érintkezés tája kerekített. A B és G töredéket szintén két külön állattól származónak kell tartanom. Erre egyfelől a méretek — bár kis fokú — eltérése késztet, másfelől kettőjük közt a színbeli eltérés is nagyon szembeszökő. A hosszabb (B) töredék színe — a bakéval egyezően — sötét sárgásbarna, míg a rövidebbé egészen fakó. Mindezen fölül pedig kiemelendő, hogy a J5 töredék lateralis fölülete erősen domború s ennek közepetáján fut végig egy barázda

> a medialis fölület pedig egészen sík, amelyen a tőből kiinduló három, átlag 35 mm hosszú s aránylag széles (6 mm) barázda halad. Ezzel szemben a C példány oldalfölületei. amennyire megítélhető, föltűnően nem különböznek egymástól. Ezenkívül pedig a lateralis fölületen levő barázda egészen az oralis él közelében fut végig, a medialis fölületen viszont egyetlen barázda sem látható. Mindkét töredék nagy valószínűséggel nőstényekre utal. Ezeken kívül egy bal sípcsont distalis töredéke, valamint egy metatarsus-töredék sorolható ennek a fajnak körébe. Amint az előadottakból kitűnik, a maradványok csekély száma es nagyfokú hiányossága nem teszi lehetővé a faj pontosabb meghatározását. De annyit megállapíthatunk, hogy — különösen az A szarvcsaj) — a bezoár kecske {Capra aegagrus GM.) bakjának bélyegeit viseli magán. Ha pedig SCHOETENSACK

1

), KELLER C.-), ANTONIUS

3

), HILZHEIMER

4

) és mások vizsgálatainak eredményeire gondolunk, nem kételkedhetünk a kökénydombi kecskék háziasított mivoltában, mert a tuloknak házi') SCKOETENSACK O.: Beiträge zur Kenntnis der neolitischen Fauna Mitteleuropas (Verhandl. nat.-med. Ver. Heidelberg. X. F. 8. H. 1. 1904). -) KELLEK C. : Die Naturgeschichte der Haustiere. (1905). :I

) ANTONIUS O. : Grundzüge einer Stammesgeschichte der Haustiere. (1922). 4

) HiLZnaniEK M. : Geschichte unserer Haustiere. (1912).