Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 26. (Budapest 1929)

Gaál, I.: Diluviális emlősmaradványok Bajót eddig ismeretlen barlangjából

ezek a nagy csontok kivétel nélkül jellegzetes okkersárga színűek ; színben tehát teljesen megegyezők az itteni diluviális rétegekkel. Ezenkívül pedig a fossilizáció is biztosan megállapítható rajtuk. A föltűnően robusztus és bizonnyal új változatnak veendő vadmacska (Felis silvestris nov. var.) különben magában is a bajóti vadmacskák diluviális kora mellett bizonyít. Hiszen KORMOS is több helyütt hangoztatja, hogy némely diluviális fajunknak (pl. Mustela Eversmanni, M. nivalis, Vulpes mlpes. stb.) szembeszökő sajátsága a robusztus testalkat. A föltűnően kis termetű Felis (leo)nobilis viszont abban a tekintetben figyelemre méltó, hogy — amint eddig látszik — Bajóton ez helyettesítette a robusztus Felis spelaea-\. A bajóti faunának további, külön is kiemelkedő érdekessége a barlangi medve egyik bocsának baloldali állkapcsa. Ennek jelentősége abban áll, hogy valószínűleg még íbetustól származik. De ha esetleg már világrajött bocsról van is szó, ez akkor sem lehetett 1—2 naposnál idősebb. Már pedig a barlangkutatások alapján eddig ismertté vált összes barlangi medvemaradványok közt csupán egy — a mixnitzi „Sárkánybarlangé-bán lelt — állkapocs származik a bajótinál is fejletlenebb bocstól. Nyilvánvaló, hogy az ilyen leletek a barlangi medve egyéni fejlődésének megállapítása szemszögéből nagy jelentőségűek. A bajóti új barlang állati ősmaradványainak zömét kisebb rágcsálók alkotják. Leggyakoribb a hörcsög, meg a pocok nyúl. Mindkét fajt eddig mintegy 65—70 elpusztult állat maradványai képviselik. A pocoknyúl (Ochotona) eddigi adataink szerint kétségtelenül diluviális kor mellett bizonyít. Ugyanezt bizonyítja különben az örvös lemming (Dierostonyx) előfordulása is. Nagyon szembeszökő itt az erdei egér (Apodemus silvaticus L.) jelenléte, amelyről KORMOS a pilisszántói faunát tárgyaló munkájában (p. 870) így ír : ..... míg Magyarország glaciális és postglaciális üledékeiben igazi egerek ezideig teljesen ismeretlenek, addig jégkorszakelőtti rétegeinkben nem ritkák." Igaz viszont, hogy ugyanennek a munkájának 425. oldalán már ezt is olvashatjuk : „Mint a pleisztocénben igen ritka és részben bizonytalan előfordulású állatok, ezek közé tartoznak bizonyos fokig . . . vadmacska, erdei pele, erdei egér, földi kutya . . .". Ezután pedig újra azt írja (425. old.): „Ami engem illet, pl. erdei egeret, vagy általában igazi egérmaradványokat jégkorszaki vagy postglaciális rétegekben sohasem találtam". Kitűnik tehát, hogy KORMOS saját tapasztalatai alapján az egereknek a magyar felső diluviumban való teljes hiányát óhajtaná leszögezni ; ám