Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)
Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése
A riolit-tufák hullása ugyan később is megvolt, de ezek csak a helvétien közepén, kapcsolatban a nagy piroxenandesit-kitöréssel lesznek jelentősebbek ; a többi vékony, néhány cm-től legtelj ebb 1—2 m-ig terjedő betelepülés, amelyek korát a bezáró rétegekből könnyű eldönteni ; úgyszintén az É-i Mátrában a f. oligocén vékony homokkő-betelepülésekkel átjárt agyagos rétegei közé települt vékony riolittufa szórásokét is. Végül a 4. momentum : az először az esztergomi szénterületen megállapított (104) post felsőoligocén — tehát legalsó miocén erósiós-denudátiós periódus, amelyet a Dunántúl mindenütt észlelni lehet, sőt úgy látszik az Alpok keleti területein is. Ez tehát, mint az előadottak mutatják, megvan a salgótarjáni szénterületen és a hozzátartozó részeken is (Mátra, Cserhát, É-Nógrád.), a lehető legpraegnánsabb kifejlődésben, igazi terrestrikus, emlőscsontokat tartalmazó lerakodásokkal. De megvan, igaz hogy csak csekély nyomokban az Eger- sőt a Sajó-völgyben is, amelyből a regressiónak nyugatról K. felé húzódására és elgyengülésére kell következtetni. Ez magyarázza meg azután az Alpok keleti részén és a tulajdonképeni bécsi medencében az alsó miocén hiányát, hogy az u. n. Stozka-rétegekre (f. oligocén) egyszerre a középmiocén rétegek következnek. Ezt az eróziós periódust az esztergomi szénterület és a salgótarjáni szénvidék közti részleteken, tehát Budapest, — Börzsöny K része — vidékén is fel kell venni ; ha az irodalmi adatok beszélnek is alsó miocénről, a hornival aequivalens dolgokról, — amelyeket azonban vissza kell tenni oda, ahová valók, a f. oligocénbe, — mert így úgy a külső, mint a belső ellentmondások megszűnnek, hiszen a FucHs-féle miocén aquitanien széntelepek alatt levő tengeri rétegek nem választhatók el lényegileg sehol a Cattientöl. És ha egy ilyen nagyobb szabású, úgyszólván egész Középmagyarországon (Dunántúlon, sőt K Alpokban is), minden jobban feltárt vidéken észlelhető generális regressiós-denudatiós periódusról van szó, akkor itt sem lehet egynéhány feltárás, nem is túlságosan jól megtartott kövületei, illetve a bécsi külső alpesi medence „tabu"-jának erőszakolása alapján ezt fenntartani ; pl. az erős revízióra szoruló Budafoknál, mikor az újabb pomázi kutatások (111, p. 106—108) csak a cattient mutatták ki ott. És csak egy pillantást kell vetni a geológiai térképre, a feltüntetett cattien és aquitanien helyzetének elképzelése tektonikailag is tarthatatlan. A gödi miocén sem egyéb a Ny-nógrádi észleletek alapján, mint egy egyszerű cattien-facies és így tovább. A pesti oldal anomyás homokjait pedig a helyzet és a megfelelő analógiák alapján is részben a cattienhez kell csatolni (Csornád), részben pedig már a Pecten praescabriusculus-os rétegekhez (Cinkota, Csömör, Fóth), amelyekkel Pest körül az északkeletről visszatérő tenger transgressiójával, voltaképen a miocén (Burdigalien) kezdődik.
