Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

megegyezést, hanem még inkább faunistikailag : még pedig néha oly mértékben, hogy az ilyen, nem valami tökéletes megtartású és így pontosan meg sem határozható faunaelemeket (díszitéses etc. kőbelek, benyomatok, vékony töredékes héjú kagylók) igen könnyen lehet a hozzájok rendkívül hasonló, sőt talán meg is egyező burdigalien vagy helvetien schlier-formákkal azonosítani. Igy pl. e sokat emlegetett u. n. „schliervezérkövület" a sima pekten : Pecten denudatus Rss. (Pleuronectia comitata FONT. — Pseudamusium oblongum PHILL.), amely itt a legnagyobb valószínűség szerint voltaképen a Pecten (Entolium) corneum Sow. var. denudata Rss. fajjal

1 lesz azonos, s amely a f. oligocéntől a felső miocénig, sőt Italiában az A. pliocénig megvan — igen gyakori alak ezekben. S így a többi „vezérkövület" is pl. a Solenomya Doderleini MAY, amelyet DREGER (56, p. 328) a közép oligocén häringi rétegekből sorol fel (egy jó csomó Cattien alakkal együtt), az elég töredékes Schizasterek, Atúriak, amelyek voltaképen pontosabban mégsem határozhatók, de mindenesetre nagyon hasonlók az u. n. typikus schlier-alakokhoz, hisz a fácies egyező. Tehát úgy a rétegek egyező faciese, mint a fauna alakjainak egyezősége vagy legalább is csalódásig való hasonlósága oly plausibilisek levén, hogy az egy-két elszigetelt lelőhelyből való — amire igen sok esetben rá van kényszerítve a geológus — és faunatöredék fogyatékos megtartású alakjaira alapított kormeghatározás könnyen okozhat tévedést. Ez eleinte megesett az ezen a vidéken járó búvárok mindegyikével e képződmények megítélésénél, míg valamiképen a tágabb területre kiterjedő stratigraphiai megfigyelés, illetőleg észlelés révén rájön a valóságra. Ezért szerepelt azután a hatalmas medenceszerű mélyedés (voltaképen kierodált oligocén horst) a régi Vepor etc. tövében, amely az Ipolyvölgyből áthúzódik a Rima-Sajóvölgybe, az irodalomban mint alsó mediterrián schlier (43, p. 356; 70, II, p. 711) és még több kisebb előfordulás is, pedig a mélyebb felső oligocénhez tartoznak. Ez az érdekes faciese a f. oligocénnek már az ÉNy-i Cserhátban megvan, Cserhátsurány, Iliny, Kiskérpuszta stb. környékén, majd újból felbukkanik Piliny, Endrefalu, Felfalu, Nógrádszakai vidékén (itt látni jól, hogy a fedőjében megvannak az aquitán kavicsok és riolit tufák), átcsapva az Ipoly K-i oldalára is. Legnevezetesebbek azonban a Losonc—Fülek vidéki előfordulások, amelyeknek révén nagyszabású szénkutatófúrások is voltak itt (80, p. 273—274) s ezek egyikének köszönhetjük a nevezetes ipolynyitrai szököforrást (520 méter mély), amely eleinte időszakos volt és erősen lúgos 1 TKEPPNER V.: Lamellibranchiata tertiaria (Anisomyaria). [Fossilium Catalogus pars. 15, p. 90—91.]