Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

Mindezek a megállapítások, megokolásuk révén megállják helyüket lényegben ; mégis mivel itt-ott egymásnak ellentmondanak — különösen a korra vonatkozó következtetésekben revízióra, összeegyeztetésre szorulnak. — Ez a némileg paradoxonnak látszó megállapítás, — hogy ha ellent is mondanak — azért megállják helyüket, érthető lesz, ha megfontoljuk azt, hogy az efféle vizsgálódások illetve következtetések, még ha eltekintenénk is az egyéni felfogásoktól, — amelyeket pedig nehéz az élő embertől elválasztani, — aki nem lehet egyszerű mathematikai gépezet csupán — és csak az objectiv alapokat vennők tekintetbe, — mégis mivel ezek a következtetések bizonyos, időben is különböző, tehát máris változott viszonyokra alapulva vannak felépítve. Még pedig itt speciálisan nagyon különböző helyekről származott és nagyon különbözőképen értékelt, tehát éppen nem egységes szempontokat szem előtt tartó u. n. alapfaunákra vannak állapítva s így az eredmény már ab ovo nem lehet ugyanaz. — Ezenkívül még két fontos tényezőre kell itt rámutatnom, amelyek szintén okozói a sokszor elég nagy eltéréseknek is. Az egyik az, hogy a fenti eredmények valamennyije rendszerint csak egy-egy aránylag szűkebb területre szorítkozó részletkutatáson alapszik — és az irodalmon, és egy-két hasonló hely megszemlélésén alapuló összehasonlítás — mérsékelten pótolhatja csak az inductiv kutatási módszerek nem alkalmazhatásának hiányát és az összefüggő áttekintést. De ez a hibaforrás sajnos teljes mértékben egyáltalában leküzdhetetlen. Ezek csak lassan, fokozatosan csiszolódnak le az idő és az észlelések haladtával. — A másik nehézséget pedig az erős fáciesváltozásokban kell keresni, amelyek különösen az előbb jelzett kisebb területre szorítkozó kutatásoknál, oly erős hibaforrások, hogy hatásukat feltétlenül számba kell venni. T. i. rendszerint csak a positivumokat veszi ilyenkor tekintetbe az ember, tehát a kövületes vagy méginkább a kövületdús rétegeket, holott ezek az egésznek csak rendszerint kis százalékát képezik s hozzá még a meglevőkből is rendszerint csak kis részt lehet megtalálni, vagyis a levont következtetés voltaképen nem nagyon arányos a tényleges viszonyokkal. Ebből következik most már, hogy az igazság minél inkább való megközelítéséhez mennyire szükséges az egész területnek, a határos részekkel és analógiákkal, minél tágabb körben való részletes felvétele és összehasonlítása. Ez a folyamat általában több-kevesebb ingadozással haladóban van, s ha teljes mértékben nem is érhető el, de lassankint egyre jobban megközelíthető. Természetesen a következő kutatóknak — rendelkezésükre állván már az elődök munkájának eredményei, ha jók, ha rosszak is ; hisz' a tévedések is tanulságosak, sőt sokszor egyenesen sarkalók ; — tovább kell vinni a kérdést. Ezek előrebocsátása után kísérlem meg a 19*