Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

Erdélyben a Kóródi, Zsombori- és Pusztaszentmihályi rétegek, a radoboji és salgótarjáni széntelepes csoportok, már a terrestrikus fekűjök alatt levő kövületdúsabb tengeri rétegekkel együtt. Ezen az alapon történtek azután újabbkori beosztásaink. Igy Budapest környékén HALAVÁTS (71) 1910-ben a felső oligocén (cattien)-be teszi a Pectunculus obovatus-os homokokat — az alsó miocén alsó szintjébe — az Aquitánienbe a kavicsos, homokos, conglomerates budafoki rétegeket, amelyek jórészt tengeriek, és a pomázi és gödi rétegekből azokat, amelyekben Pedunculus obovatus nincs, s amelyek jellege helyenkint már erősebben félsósvízi. A magasabb alsó miocénbe a Burdigalienbe pedig a Budafoki magasabban fekvő, finomabb homokokat és a pesti oldalról a Fóth—Veresegyháza, Mogyoród, Csornád és Cinkota vidéki agyagos homokos és meszes képződményeket. A két miocén-szintet a budafoki stb. területen SCHAEARZIK 1922-ben újból összevonja (105), mint a hogy ezt BÖCKH HUGÓ is tette volt általánosságban, az 1909-ben megjelent Geológiájában (70). A közismert salgótarjáni rétegszelvény (70 p. 715) értelmezésében BÖCKH HUGÓ az ottani u. n. Cerithium margaritaceum-os homokkövet (így nevezték akkoriban, de jobban ráillik a concretiós homokkő, illetőleg glauconitos homokkő elnevezés) a felsőoligocénbe sorolván s a miocént a terrestrikus kaviccsal kezdvén: elsőnek tér el irodalmunkban a FUCHSBiiANCKENHORN-féle (47), általánosan elfogadott nézettől, amelyhez e sorok irója is régebbi kutatásaiban (81, 85, 89, 92) kénytelen volt még alkalmazkodni. SCHAFARZIK (101, p. 19) az egercsehi szénterületet parallelizálva a salgótarjánival, még szintén miocénbe sorozza a molti és loibersdorfí faciesű kövületes rétegeket. Ellenben SCHRÉTER 1916-ban a Sajóvölgyben (91, p. 333—335) az eddig közép miocénnek tartott széntelepes csoportot párhuzamosítván a salgótarjániakkal, a Pyrula (Melongena) Lainei-nel jellemzett fekűagyagokat már az oligocénbe hajlandó sorozni. VADÁSZ is a dunántúli analógiák alapján a középhegységben is a terrestrikumot jelöli meg a miocén kezdő stádiumának. Az esztergomi szénterület monographusai (104) 1922-ben a miocén hiányát konstatálván területükön, kénytelenek a miocén első szakaszában egy hatalmas, nagyobb területre kiterjedő regressiós, denudátios időszakot feltételezni, — ellenben ugyancsak itt mutatják ki, hogy a kiscelli agyagképű képződmények nem olyan, mélyebb oligocének, mint Budán, hanem még a meszes, homokos, szenes, édes és félsósvízi és tengeri f. oligocén rétegek közt és felett is meglevő — tehát ezekkel váltakozó képződmények, vagyis foraminiferás f. oligocén agyagmárgák csupán.