Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 10. (Budapest 1912)

Gaál, I.: A nagy-kürtösi barnaszén-terület

8 D E GAÁL ISTVÁN Ezeken kívül bryozoák, koraitok és foraminiferák is gyakoriak a tufában ; ez utóbbiak igen rossz megtartásúak, s csak a Nodosaria bacillum DEFR. faj volt egyelőre meghatározható. A fauna érdekessége szembetűnő ; kétségtelen, hogy a részletes földolgozást is megérdemli. Ezen a helyen azonban csak futólag emelem ki azt, hogy topográfiái középhelyzetének megfelelően csakugyan eg} Tesiti magában Felső-Esztergály és Közép-Palojta jellemvonásait. Az előbbinek nagyobb kagylói, echinodermája, szóval partövi faciese az utóbbi apróbb fajaival (Scaphopoda, Nodosaria), illetőleg sublitoralis faciesével keve­redtek. Ez pedig megnehezíti a szint viszonylagos korának megállapítá­sát, mert hiszen legutóbb is (6, p. 285) kimutattam volt, hogy Közép­Palojtán két, külön idejű amfibolandezit-kitörés állapítható meg, s ezek közül az előbbi azonosítható az esztergályival. Kétségtelennek tartom azonban, hogy a kékkői tuf it is az első kitörés anyagának kell tekin­tenünk. a mit az azonos durva petrografiai minőségen kívül a Közép­Palojtán föltűnő Pteropoda-iajok hiánya is támogat, a brecciának sztrati­grafiai helyzete pedig világosan bizonyít. Miután a kékkői tufa alatt is van egy csillámos laza homokréteg, a nagykürtösi tapese s homokot egyelőre ezzel kell azonosítanunk. A föl­tűnő — mintegy 50 m-t kitevő — szintkülönbséget pedig csakis vető­déssel lehet magyaráznunk. Erre különben még alább is visszatérek. Ezek után tekintsük meg közelebbről a nagykürtösi szénbányászatot. 1 A nagykürtösi barnaszéntelepet a mult század 40-es éveiben födözte föl MESSA JÁNOS. A fejtés a «Borbála» védnevű, 2 kettős bányamérték­ből álló (180,465 m 2) területen indult meg, míg az «Eva» védterület (4 kettős bányamérték) kiaknázása csak jóval később vette kezdetét. Az eddigi termelés adatai a következők : A) « Borbála » -bánya : 2 1860 jan. 1-től 1880 decz. 31-ig termelt 189,000 q 1903 « 1-től 1910 « 31-ig « 120,000 « Összesen „ _ 309,000 q B) « Eva»-bánya : 1881 jan. 1-től 1910 decz. 31-ig termelt . „ „ _ 453,000 q A nagykürtösi bányák összesen 762,000 q 1 Megjegyzem, hogy az idevágó adatok összeállításában némi részben föl­használhattam K AUFMANN KAMILLO bányakapitány (1894), valamint ULREICH JENŐ bányamérnök (1901) kéziratú szakvéleményeit is. A történelmi adatok szíves köz­léséért pedig MESSA ANDRÁS úrnak mondok ezúttal is köszönetet. 2 Ez a bányaüzem 1881 jan. 1-től 1902. év végéig szünetelt.

Next

/
Thumbnails
Contents