Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)

ANNUAL REPORT • A 2008. ÉV - Reneszánsz és manierizmus Németalföldön

A gyűjteményben nincs képviselve aló. század összes vezető németalföldi mestere; hiányzik például Lucas van Leyden, és Bartholomäus Spranger; a kiválasztott lapok így nem nyújthatnak teljes történeti áttekintést a kor németalföldi rajzművészetéről, ám képesek érzékeltetni a korszakra jellemző stiláris és tematikai változatosságot. A Louvre három termet és egy kisebb szobát bocsátott a kiállítás rendelkezésére. Az első, kisebb terembe a korai holland rajzok, a század első feléből származó művek kerültek. Az öt mester rajza közül néhány már jelzi a 16. század németalföldi művészetének fő problematikáját, az italianizmus térnyerését. A Leidenben műhelyt alapító Engrebrechtsz. karakterfej-tanulmánya (két fennmaradt rajzának egyike) még az észak-németalföldi festészet késő gótikus hagyományát képviseli, csakúgy, mint az ismeretlen mester fali kárpittervének középkorias figuratípusai a Kánai menyegző jelenetén. Maarten van Heemskerck Utolsó ítéletén viszont a plasztikus emberi alak mozgásának ábrázolásában már érezni a római tanulmányút tapasztalatait. Az udvari portréfestőként is működő Jan Cornelisz. Vermeyen nagyszerű, karakteres asszonyportréjának markáns nagy formái szintén itáliai hatásra vallanak. Nagyobb csoportot képeznek az italianizáló flamand mesterek művei: Bernard van Orley, Pieter Coecke van Aelst és tanítványaik falikárpittervei. Van Orleyt a fő műve, a Miksa császár vadászatai című tizenkét darabból álló kárpitsorozat Novemberéhez készített előkészítő rajza képviseli. Szintén kárpitkartonokhoz készült a „flamand Raffaello", Coxcie sorozata, amelyet Petrarca Trionfija ihletett. Az ötlapos sorozatból három allegóriát mutat be a kiállítás. Petrarcától eltérve, a záródarab az Idődiadalát foglalja allegóriába, amely minden keresztény tartalomtól függetlenül, természetes történelmi folyamat végpontjaként fogja fel a világ végét. Frans (I) Floris fiatalkori ironikus remeke, az Apollón és a múzsák, Van den Broeck említett rajza és Hans (I) Collaert Tányérterve rézmetszethez készített előrajz. Frederik Sustris kvalitásos lapja nagyszabású kompozícióvázlat a müncheni jezsuita templom, a Michaelskirche oltárképéhez, feltehetőleg egy jezsuita teológus koncepciója alapján. Jan Speckaert két Egyház diadala-témájú kárpitterve szintén az ellenreformáció jegyében készült, amelyen a jól proporcionált, elegáns mozgású alakok az itáliai tanulságok kiteljesedésére vallanak. Újabb csoportot képeznek a Pieter (I) Bruegel követőihez kapcsolódó tájrajzok. Sajnos Pietertől nincs a gyűjteményben eredeti tájrajz és az Imádkozó pásztor szerzősége sem teljesen tisztázott: rá utal az expresszív, kidolgozott fej, a ruházat nagyvonalú vázlatossága viszont kétséget támaszt a szerzősége felől. Szerencsére fia, Jan (I) Brueghel művészetét három tájrajz is képviseli a kiállításon, korai és késői időszakából. A Téli táj utazókkal egyszerű kompozíciója a téli táj hangulati erejének érzékeltetése révén a 17. századi tájábrázolás egyik fő vonását előlegezi meg. A Szent Jeromos technikájának különleges kombinációjával érdemel figyelmet: az