Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)

Adalékok Girolamo Troppa művészetéhez és kutatásához

tul szolgálhat: ez a legkorábbi ismert forrás, amely a mestert a lovagi cím birtokosaként említi. Troppa nyilván már nem kezelő művészként, több sikeres nyilvános megrendelés elismeréseként nyerte el ezt a kitüntetést, de hogy pontosan mikor, arról nem maradt fenn írott dokumentum. A szakirodalomban eddig az 1692-es cittaducalei oltárképet tartották a legkorábbinak azok között a müvek között, amelyeket Troppa lovagi címe feltüntetésével szignált. Mivel az 1678-as évszámot viselő montecastrilli oltárképet Troppa még nem így írta alá, 1686-ban pedig már cava Hereként említik, valószínűnek tűnik, hogy ez a kiemelkedő fontosságú életrajzi momentum e két dátum közé tehető. Troppa művei nemcsak a toscanai nagyherceg képtárába jutottak el, hanem 17. század végi18. század eleji inventáriumok tanúsága szerint több jelentős római gyűjteményben is megfordultak: Luigi Alessandro Omodei kardinális 1682-ből származó végrendelete három,9 Federico Sforza és Livia Cesarini képtárának 1687-ben felvett inventáriuma nem kevesebb, mint kilenc, ugyanennek a gyűjteménynek az 1713-ban rögzített leltára pedig újabb tizenegy képet sorol fel a mestertől.

30 Ez utóbbiakat Troppa talán közvetlenül Federico Sforza megrendelésére festette 1687 és 1710 körül bekövetkezett halála között. A „Concerto grosso atyja"-ként és a „modern hegedűtechnika megteremtője"-ként is aposztrofált zeneszerzői és hegedűvirtuóz Arcangelo Corelli gyűjteményében négy mű is szerepelt Troppától, mint azt már Stella Rudolph különösebb kommentár nélkül megemlítette.

31 Krisztina svéd királynő és Pamphili bíboros után az 1690-es években Pietro Ottoboni kardinális lett Corelli pártfogója. Sebastiano Concához és Francesco Trevisanihoz hasonlóan Corelli is az Ottoboni-rezidenciában, a Palazzo della Cancelleriában lakott, példázva mecénás és protégé'ideális kapcsolatát, de száznegyvenkét darabot számláló, főként olasz sei- és settecento képeket magában foglaló képtárát nem ott, hanem a Piazza Barberinin álló Palazzetto Erminiben bérelt lakásában tartotta.

32 Az 1713. január 5-én felvett végrendelet a következeiképpen írja le a műveket: „[3. 4.] Duc quadri di tela da Imperatore per traverso uno del Troppa rappres. Banibocciate e l'altro di opera di Monsu Bernardo rapp. II simile [32.] Un quadro da sette e cinque p. [palmi] traverso rappr. Diana e Bacco con nitre ninfe, opera del Troppa [63. 64.] Due mezzé figure tela da tre palmi rappr. uno Cleopatra e l'altro Lucretia" Bár teljesen nem zárhatjuk ki, hogy Diana és Bacchus valamilyen ikonográfiái összefüggésben párban jelenjen meg egy késő barokk kori festményen, együttes ábrázolásuk nem tartozott a hagyományos témák közé. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a leltár készítéíje tévesen határozta meg a mitológiai jelenet szereplőit, alighanem inkább a hősnő személyét, és a kompozí-