Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)

Addenda - Joseph Heintz további rajzai

FUVOLÁZÓ NÖK (12. KAT. SZ.) Mindmáig egyetlen Heintz kezétől származó rajz sem ismert, amely pontosan ugyanabban a modorban készült volna, mint a Fuvolázó nők. A rajzi előadásmód tekintetében a budapesti Szent. Borbála-vázlat (Z88, A 71, Abb. 110) áll hozzá legközelebb. Megítéléséhez tehát másodlagosnak számító kritériumokat kell alapul vennünk, amelyek azonban együtt mégis megalapozzák azt, hogy a nem jelzett, könnyed biztonsággal felvázolt lapot Heintznek tulajdonítsuk. Egyrészt erre utal az alakok általános felfogása, testtömegük, taglejtéseik, valamint egy Heintznél ismételten előforduló (ha úgy tetszik) anatómiai hiba is: az elöl lévő ncíalak jobb felső lábszárát természetellenesen hosszúnak kell elképzelnünk, mégis, épp ezáltal válik az alak meggyőzővé. Hasonló a helyzet a Venus, szatír és Cupido (Z88, A 47, Abb. 86, 87) esetében. Másrészt a könnyed rajzstílus megfelel a müncheni Sadeler-képmásnak (Z88, A 49, Abb. 91) is. A fejformák és arckifejezések hasonlók a Frankfurt am Main-i Sine Cerere et Baccho fríget Venuson (Z88, A 57 Abb. 97) láthatókhoz. Mindehhez egy különösen figyelemre méltó és fontos adalék járul hozzá. A papír, amelyre Heintz rajzolt, másodkézből való, a művész egy piszkozatlapot használt fel újra. Olyan papír hátoldalára rajzolt, amelyet egy augsburgi vagy prágai órás, esetleg egyéb kézműves már korábban használt és/vagy amely II. Rudolf császár titkos tanácsosának és a birodalmi udvari tanács elnökének, Paul Sixt Trautsonnak (és nem „Praulheimb"-nek, mint korábban olvasták)''' a papírjai közül származik. Trautsont 1600-ban bocsátották el az udvari szolgálatból. Egy valószínűleg ugyanebből a forrásból származó ugyanilyen papírra - mindenesetre ugyanattól a kéztől származó írás olvasható rajta - rajzolta Heintz, ezúttal az első oldalra, a budapesti Vázlatlap nimfákkal című művét (Z88, A 67, Abb. 109). Az időszak, melyből Heintz összevethet/) rajzai feltehetéíleg származnak, a korai kilencvenes évektől az 1600 körüli és utáni évekig terjed, bár egyik rajz sem datálható biztonsággal. Elfogadhatónak tartom azonban, hogy a szép Fuvolázó nők az 1595 és 1605 közötti évek terméséhez tartozik, egy olyan - megengedem, hosszú - idcíszakhoz, amikor Heintz alkotóerejének teljében állt. Nem ismerjük annak indítékát és okát, Heinz miért vetette láthatólag spontán módon egy piszkozatlapra ezeket a Fuvolázó nőket, újabb emléket állítva ezzel az általa különösen becsült női hátaktnak. A zenekultúra II. Rudolf udvarában Philip de Monte és Ferdinand de Lasso (Orlando di Lasso egyik fia) udvari karmesterek és Charles Luython udvari muzsikus vezényletével magas szinten állt. Jelentős számú énekes (basszisták, tenoristák, altisták és diszkantisták), valamint tíz énekes fiú tartozott az udvari énekesek közé, ahonnan ugyanakkor hiányoztak a hangszerek. A síposok a darabontokhoz tartoztak; a lantosok, dobosok és trombitások pedig az udvar más egységeihez. Fuvolisták nem voltak a zenészek között; nők pedig sem énekesként, sem hangszeres zenészként nem voltak alkalmazva. A rudolfinus udvari művészetben a zenélők témája