Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)
ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - El Greco, Velázquez, Goya. Öt évszázad spanyol festészetének remekművei
Mária halála-táblája. A németalföldi mintaképek értő és kreatív interpretációját megvalósító Bermejo-mű referenciapontként szolgált a teremben. A németalföldi festészet ismerete valamennyi 15. századi táblán tetten érhető, de a többieknél érzékelhető, hogy nem festészeti anyanyelvükről van szó: úgy tűnik, a helyi tradíciók szerepe ebben az időszakban nagyobb volt, mint azt korábban feltételezték. Szintén az installálás új módja segítette elő, hogy Vicente Macip Comes budapesti képe, a Krisztus megalapítja az oltáriszentséget könnyebben érthetcivé váljon. A tábla egykor egy oltármű (valószínűleg a valenciai Bocarente-plébániatemplomé) szentségtartójának ajtajaként szolgált; most 19. századi kerete nélkül mutattuk be, és elhelyezése által láthatóvá vált dúsan dekorált hátoldala is. A profán tematikát az Alcíra Mester rejtélyes Allegóriája képviselte, amelynek bemutatása szintén érzékeltette valószínűsíthető eredeti funkcióját: ez a tábla csembalófedél lehetett. Amint az a budapesti gyűjtemény jellegének ismeretében várható volt, az El Greco-képek sorozata alkotta a kiállítás egyik csúcspontját. A Szépművészeti Múzeum saját képei önmagukban is alkalmasak arra, hogy a mester spanyolországi periódusának alakulását végigkísérjék, ám a Prado által kölcsönzött két vászon mégis jelentősen bővítette ezt a képet, mivel olyan fontos műfajokat képviselt, amelyek Budapesten hiányoznak. Az eróteljes expresszivitású Pünkösd-oltár tökéletes párt alkotott az ugyanezen évekből származó budapesti Angyali üdvözlettel, szembeállítva ugyanannak a látomásos spiritualizmusnak a megnyilvánulásait a nagyméretű nyilvános alkotáson és az intim magánájtatossági képen. Az Ismeretlen lovag képmása ugyanakkor - két ragyogó 16. századi uralkodói portré társaságában, amely Bécsből érkezett (Sanchez Coello Valois Izabellája és Pantoja de la Cruz Don Felipe infánsa) - megvilágító erejű előjátékot képeztek a kiállítás különösen erős Velázquez-terméhez. A Pünkösddel való összevetés arra is bizonyítékot szolgáltatott, hogy tévednek, akik azt állítják, hogy a budapesti El Grecók túltisztított állapotban lennének: a festékrétegek vékony felvitele, amelyeken az alapozás időnként áttetszik, Greco késői stílusának jellegzetessége. Zurbarán paradigmatikus mesterműve, a drezdai Szent Bonaventura imája egymagában függött egy hatalmas falfelület közepén, ami tovább erősítette a kép méltxiságteli és spirituális karakterét adó, elszigetelő felfogást. A negyedik terem további művei - főképpen Szent Ferencábrázolások az 1620 és 1650 közötti idcíszakbéd - jó összehasonlítási alapot teremtettek Zurbarán műve számára. Ribera, Espinosa, vagy Antonio del Castello képei különböző közelítésmódokat képviselnek, de valamennyiükben közös az intenzív spiritualitás. A budapesti Étkezők utalt a kiállításban Velázqueznek a bodegón műfajában elért eredményeire, amelyhez kiváló kontextust teremtett két kitűnő csendélet és Ribera drezdai Diogenésze.
