Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - El Greco, Velázquez, Goya. Öt évszázad spanyol festészetének remekművei

A kiállítás abszolút csúcspontja azonban a Velázquez-terem volt. A kurátor igen okos döntést hozott, amikor nem kísérelte meg a mester művészetének minden aspektusát felvillantani, ehelyett inkább egyetlen területet, az udvari portréfestészetet igyekezett alaposan körüljárni. A termet a lenyűgöző egész alakos Don Carlos infáns (Prado) uralta, amely esszenciáját nyújtotta a spanyol udvar mértéktartó méltóságának. Ez a képmás újabb referenciapontként szolgált - megadva a hangulati alaphangot és átértelmezve a többi képmást is. A terem leglátványosabb eleme azonban kétségkívül a bécsi Margarita Teresa infánsnő kék ruhában és Juan Bautista Martinez del Mazo budapesti zöld ruhás verziójának egymás mellé állítása volt. Mazo a személyiséget nem tudta olyan mélységében megragadni, mint apósa, ellenben színharmóniái - mindenekelőtt a rá olyannyira jellemző pazar zöldek - elárulják, hogy a színezésnek igazi nagymestere volt. Az ő változata kevésbé árulja el a királyi születéssel járó kötelezettségek terhét, ellenben kedvesebb, melegebb képet alkot a leányról. Mindkét kép a bécsi császári gyűjteményekből származik; a Mazo-féle másodpéldány megrendelésének indítékai egyelőre még homályban maradtak. Az ezt követő két termet a 17. század sokrétű műfajainak és irányzatainak szentelte a rendező. Az elsőben ismét találtunk egy megvilágító erejű képpárt: Ribera Magdolnáját (Prado) és a drezdai Szent Ágnest, amelyet a katalógus a mester ismeretlen követőjének tulajdonít. A drezdai képet a 19. és a 20. század során Ribera egyik fő műveként ünnepelték - e kontextusban azonban kiderült, hogy báját éppen legkevésbé riberai vonásának, az alak esetlen tartásának köszönheti, amely fokozza a kiszolgáltatottság érzetét. A 18. századnak helyet adó utolsó termet az 1726-ban készült Fülöp infáns hatéves kori képmása vezette be Jean Ránctól. A portré szerepeltetése alkalmat adott rá, hogy összevessük a Spanyolországban dolgozó nemzetközi udvari festő és helyi kortársai stílusát. A Goyától bemutatott tíz festmény bepillantást nyújtott a művész teljes életművébe, annak valamennyi árnyalatába, a madridi Gyermekek kutyákkal kárpitkartontól a nagyvonalú Csendélet pulykával (szintén Prado) és a világhírű budapesti képpár, a Vízhordó lány és a Köszörűs című festményeken át, egészen néhány elsőrangú portréig. A terem talán legnagyobb érdekessége José Antonio, Marqués de Caballero (Budapest) és felesége (München) portréinak újraegyesítése volt. A katalógus tanulmányait többek között Nyerges Eva, Matthias Weniger, Javier Portús, Németh István és Deborah L. Roldán jegyezték. Különleges érdeklődésre tarthat számot a budapesti magángyűjteményekben és kisebb múzeumokban őrzött spanyol festmények feketefehér reprodukciókkal kísért adatbázisa, amelyet Kovács Zoltán állított össze. A rendező munkáját a kiállítás-szervezők részéről Hudák Zsuzsa segítette. Vécsey Axel