Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - A Régi Képtár olasz gyűjteményének új állandó kiállítása

számos jó és hatásos rendezői megoldást tartalmazott,

1 de szükségképpen nem tudott elég „levegőt" és kellő láthatóságot biztosítani minden egyes mű számára. A zsúfoltságot oldani lehetett, de igazán laza rendezésre a rendelkezésre álló tíz terem sem nyújtott lehetőséget. Jó néhány állandó kiállításra érdemes festmény maradt továbbra is raktárban, azzal az egyetlen, igaz, nem elhanyagolható előnnyel, hogy az időszakosan külföldre kölcsönzött művek pótlása az állandó kiállításon így többnyire könnyen megoldható. Az itáliai gyűjtemény szerencsésen kialakult történeti folytonossága fő vonásaiban meghatározza a tagolást, és variációkra csak azon belül nyújt lehetőséget. A nagy idő- vagy stílusbeli ugrások egyazon termen belül egy állandó és nem időszaki kiállításon inkább mesterkélten, mint szellemesen hatnának. Ezért az olasz festészet egyes korszakainak és helyi irányzatainak jól megkülönböztethető karaktere, hasonlóan a korábbi rendezésekhez, most is iránytűt adott az anyag termekbe való szétosztásához. Tartalma szerint a tíz kiállítóterem a következő: firenzei és sienai trecento; az 1400 körüli gótikus festészet; a quattrocento Toscanában, Umbriában és Marche tartományban; a quattrocento Velencében, Ferrarában, Lombardiában és Piemonte tartományban; oltártáblák és más, többnyire nagyobb méretű festmények a 16. század első feléből; Boltraffio és más Leonardo-követők, Giorgione és a giorgionizmus, Raffaello és követői; manierista kabinetképek; velencei cinquecento és toszkán-római manierizmus; bolognai, római, velencei, genovai, firenzei és sienai seicento; a settecento Velencében, Bolognában és Lombardiában. Tizenegyedikként, három olasz terem kereszteződésébe került az Itáliához, főleg Rómához ezer szállal kötődő francia festészet terme. Helyileg nem, de anyaga révén szorosan összetartozik a seicento-teremmel a földszinten még 2004-ben, Mojzer Miklós által berendezett Barokk Csarnok, ahol a főúri gyűjtemények kincshalmozó rendezését mintául véve, több sorban függenek a 17. század egymással állandó kölcsönhatásban lévő, helyi karakterüket mégis őrző festőiskoláinak mesterművei. Az új rendezés, fokozottan szem előtt tartva a régi művészet látogatói befogadásának különféle nehézségeit, a kiállított művek számára magas szinten látogatóbarát környezetet kívánt teremteni. Ehhez elengedhetetlen volt belsőépítészek, nevezetesen a NARMER Építészeti Stúdió tervezésben és kivitelezésben egyaránt járatos munkatársainak közreműködése. A rendezést érintő főigazgatói elképzelésekben kiemelt szerepet játszott a többféle falszín, az egyes művek installációs eszközökkel történő kiemelése, a speciális világítási effektusok alkalmazása, a képek között néhány szobormű szerepeltetése és a feliratozás megújítása. A színválasztás során az északi quattrocento terme kék, a gótikus terem világosabb, a Boltraffio-Raffaello-terem sötétebb terrakotta kifestést kapott, zöld lett a manierista kabinetképek, sárga a velencei és közép-itáliai cinquecento-festményeket szembeállító nagy terem