Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

Edzésben a szem. A készítéstechnika szerepe az ókori ékszerek attribuálásában

EDZÉSBEN A SZEM A K ÉSZÍTÉSTECH NI ICA SZEREPE AZ ÓKORI ÉKSZEREK ATTRIBUA LA SA BAN DÁGI MARIANNA Az Antik Gyűjtemény ékszeranyagának nagy részét az állatfejes karika-fülbevalók teszik ki,

1 amelyek a hellenisztikus kor egyik legdivatosabb ékszertípusát képviselik. Különböző állat- és emberfejekkel díszített változatai nagy mennyiségben, sorozatban készültek a Kr. e. 4. század második felétől a 2. század végéig a Mediterráneumban. Az ismert típusok közül a bikafejes karika-fülbevalók

2 találhatók meg a legnagyobb számban a múzeum gyűjteményében, ezeknek is az egyszerű és összetett összekötő-elemű

3 változatai (lásd 44-45; 47-48 oldal). Valamennyi példány lelőhelye ismeretlen. Részletes tanulmányozásukra a Gyűjtemény készülő ékszerkatalógusának előmunkálataként került sor. A szempontok kiválasztásában az ékszerkutatásban az elmúlt két évtizedben tett jelentős előrelépések játszottak szerepet.

4 Mintegy húsz évvel ezelőtt vetődött lel ugyanis igazán

5 a mesterkezek azonosításának lehetősége ékszerek esetében is. A Dyfri Williams nevéhez fűződő ígéretes kutatási irány alig talált követőkre, jobbára csupán az általa közölt cikkektanulmányok témája maradt.

6 A folyamatos kutatómunka eredményeként D. Williams módszere láthatóan változott. A kezdeti, tisztán művészettörténeti módszerek alkalmazása mellett később szerepet kapott a technikai jellegzetességek vizsgálata is, bár a szerző óva int ezek túlértékelésétől.

7 Az általa attribuait darabok egyik fő jellemzője, hogy leginkább mai értelemben vett egyedi ékszereknek minősíthetők, vagyis mindegyik darab egyedi tervezőmunka és kivitelezés eredményeként jött létre, nagy valószínűséggel a megrendelő igényei szerint, és egy vagy csupán néhány példányban készült. További közös és fontos vonásuk, hogy általában ismert lelőhelyűek és ugyanahhoz a leletegyütteshez tartozó, vagy ugyanabból a régióból származó darabok. D. Williams szerint ugyanis az ékszerek attribuálásához két nyilvánvaló út vezethet: nagy temetkezési együttesek tanulmányozása, amelyekben valószínűleg egyetlen aranyműves