Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 104. (Budapest, 2006)

Nicolas Poussin allegóriája a budapesti rajzgyűjteményben

Sem tematikájuk, sem léptékük, sem rajzstílusuk, sem pedig térábrázolásuk és komponálásmódjuk nem utal arra, hogy egyazon időben készültek volna. A széles, fekvő formátum és a technika - toll, barna tinta, szürke lavírozás -, valamint a rajzstílus - a finom kontúrok, az árnyalt lavírozás - szempontjából a budapesti rajz az Adonisz születését, és a Camilla halálát (?) ábrázoló, a többinél jobb kvalitású rajzokhoz áll a legközelebb.

7 De azoknál is érettebb, bonyolultabb, kevésbé mereven frízszerű, kidolgozottabb a kompozíció, és - ami egyáltalán nem közömbös Poussin esetében - témája nem hagyományos. Mondanivalójának megfogalmazása, a művész számos érett művéhez hasonlóan, teljesen egyéni, nem követ hagyományos ikonográfiát, ezért is volt nehéz pontosan értelmezni. Az először bacchanáliaként meghatározott rajzot

8 később a bűn és az erény közötti választásnak gondolták,

9 de véleményünk szerint inkább a Vanitas-ábrázolások körébe tartozik, és az élet múlandóságának allegóriája. A kompozíció bal oldalát bacchanália jelenete népesíti be: egy szatír szőlőfürttel etet egy ülő férfit, tőlük balra a földön hever egy alak, a fölötte felakasztott kancsó tartalmától elpilledve. Testtartása a Haldoklógallus néven ismert antik szoborra vezethető vissza.

10 Mögöttük koszorút viselő és szőlőágat tartó alak, talán maga Bacchus tűnik fel. A kompozíció közép felé ruhátlan fekvő alakokkal folytatódik: az előtérhez közelebbi, háttal ábrázolt férfi kétségbeesett arckifejezéssel, szinte kiáltva fordítja fejét a néző felé - a Marino-rajzok egyikén sincs ilyen hangsúlyos, képből kitekintő alak -," míg a szemből ábrázolt fekvő nő a kompozíció közepén álló, előre hajoló alak felé fordul, így az arcát profilból látjuk. Véleményünk szerint e figurák szinte teátrális gesztusai a mű értelmezéséhez segítenek hozzá (2. kép). A rajz jobb oldalán, a földi élvezeteket megjelenítő bal oldallal szemben, az erényre és dicsőségre utaló alakokat látunk. Elöl egy Hercules attribútumára emlékeztető, vastag botot tartó ülő hős tekint a föléje tartott babérkoszorúra, amelyet két római viseletű alak - balról egy fiatal katona, jobbról egy idős, szenátori viseletben megjelenített, szakállas férfi - készül a fejére helyezni. Tőlük balra, kissé hátrább az érzéki szerelmet képviselő fekvő Venus (?)

12 felett győzedelmeskedő Minerva, a bölcsesség istennője tart lándzsát. A fekvő Venusnak hátat fordít a kompozíció majdnem közepén elhelyezett, kövek fölé hajoló prófétaszerű férfi. A mondanivaló feltehetően ennek a figurának a gesztusában csúcsosodik ki: jobb kezével ugyanis a romokra - sírkövekre (?) - mutat; a lapot e gesztus miatt értelmezzük minden földi dolgok - bűnök, élvezetek, dicsőségek és erények - múlandóságának allegóriájaként. Az élet múlékonyságára, a halál állandó jelenvalóságára utaló Et in Arcadia ego- (Még Árkádiában is jelen vagyok-) témát Poussin kétszer is megfestette. A korábbi kép 1628-1629-ből való, és árkádiai pásztorokat ábrázol, akik a fenti sírfeliratot böngészik.

13 Ez az ábrázolási típus az antik és a reneszánsz költészetből kiindulva, majd Guercino (1591-1666) képe

14 és nem utolsósorban Poussin művei nyomán hamarosan elterjedtté vált