Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 104. (Budapest, 2006)

Pieter Coecke van Aelst és Andrea Mantegna

oldali fa előtt álló, kissé hátrafelé tekintő nőalak nemcsak mozdulata, hanem ovális arctípusa és alakjának arányai alapján is a budapesti ifjúra emlékeztet. A félprofilban látható, ülő helyzetben prédikáló Szent Pál fejtípusa pedig megegyezik a budapesti idősebb szolgáéval. A szent mutató keze viszont a fiatal szolga kezének rajzával azonos. Coecke sokfigurás kompozícióin uniformizált, sematikus arctípusokat alakított ki, feltételezett mestere, Barend van Orley hatására, így ugyanazokat a kellemes formájú, ovális arcú nőalakokat találjuk a Szent Pál Agrippa előttrajzon, mint a szent prédikálását ábrázoló lapon. Itt az ifjú férfiak - különösen zfascest tartó álló fiatalember - a budapesti lépő alak ikertestvéreiként hatnak. Rajzunkra éppúgy a világos, megszakítatlan, szép körvonalak és a plasztikus értékeket hangsúlyozó, hármas tónusú, könnyed lavírozás jellemző, mint az említett lapokra, amelyek egy kilenc faliszőnyegből álló sorozat két kompozíciójához készültek modellóként. Az alakok típusa, plasztikus formálása és a rajzstílus szempontjából a budapesti lapot szoros szálak fűzik a Coecke rajzai után készült A törökök erkölcsei és szokásai című fametszetsorozathoz.

9 Ehhez a művész 1533—1534-es konstantinápolyi tartózkodása során készítette az előrajzokat. A fametszet-sorozat csak jóval később, Coecke halála után, 1553-ban került kiadásra, bár valószínűleg korábban, hazatérését követően, az ő felügyelete alatt kerülhettek kivitelezésre. Erre vallanak a sok szempontból figyelemre méltó, hét részből álló metszetsorozat rajzi kvalitásai. A sokféle történés széles tájban játszódik, az egyes lapok a szlavóniai táborozástól a konstantinápolyi tartózkodásig számolnak be a művész élményeiről: megörökítik a törökök étkezési, temetési szokásait és ünnepségeit. Az utolsó kompozíció Szulejmán szultánt és népes kíséretét ábrázolja, háttérben Konstantinápoly vedutájával. Ennek a maga korában témája miatt is rendkívüli érdekességű műnek a szereplőire ugyanazok a sajátosságok jellemzőek, mint amelyeket a mester rajzaival kapcsolatban már felsoroltunk. A formás, dinamikus alakfelfogás itt, a mindennapi élet jelenetein különösen nagy változatosságban mutatkozik meg. Coecke a különböző jelenetek előterében előszeretettel ábrázolt különböző beállítású álló és lépő figurákat, amelyek hasonlók a budapesti rajz előtéri alakjaihoz. A budapesti ifjú szolga és szamara csoportjának egy változatát fedezhetjük fel a fametszetsorozat második kompozíciójának előterében (amely a szlavóniai hegyekből érkező karavánokat örökíti meg) a felmálházott öszvér és ruganyos léptű kísérője képében (6. kép).

10 Az öszvér mellett lépdelő bolgár paraszt csúcsos sapkájára emlékeztet a budapesti rajz ülő szolgájának fejfedője. Meglepően azonos a két alkotáson a terep ábrázolásmódja: a változatos felszíni formák, a kisebb-nagyobb dombok és a talajegyenetlenségek érzékeltetésében a rövid párhuzamosok szerepe. A rajz előterének gondos, a fametszetéhez hasonló, szabályos vonalrendszer alkalmazásával történt kivitelezése arra enged következtetni, hogy eredetileg a budapesti rajz is fametszethez készülhetett, de az előkészítő