Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 104. (Budapest, 2006)

Pieter Coecke van Aelst és Andrea Mantegna

PIETER COECKE VAN AELST ÉS ANDREA MANTEGNA GERSZI TERÉZ 1990-ben Emil Wolf magyar származású New York-i műgyűjtő nagylelkű ajándékaként egy kvalitásos, nagyméretű rajz került a Szépművészeti Múzeumba mint ismeretlen mester műve (3. kép).

1 Színes összbenyomása annak köszönhető, hogy míg az előtér világosbarna tintával és ugyanolyan színű lavírozással készült, a hegy, a jobb oldali középtéri részlet és a háttér fekete krétával. A rajz különlegessége, hogy jóllehet az ábrázolás az Ábrahám áldozata ószövetségi történet több mozzanatára utal, maga a fő jelenet - a szeretett fiát, Izsákot is feláldozni kész Ábrahám, és a tragédiát elhárító angyal - a hegytetőn hiányzik, mivel azt a művész, vagy később valaki más kitörölte, és felhőket imitáló lavírozással fedte le. Csak az infravörös felvételen vehető ki a máglya és a szereplők néhány részlete. A fenti témát feldolgozó ábrázolások többségénél drámai felfogás érvényesül, előtérben a három főszereplővel. Itt viszont, a 15-16. századi németalföldi előzményeknek megfelelően, nyugodt elbeszélő modorban, széles táji környezetben bontakozik ki a történet. Az előtérben kiemelten a történet mellékszereplői láthatók: a két szolga a szamárral. Ez a motívum az Ábrahám áldozatát ábrázoló korai bizánci műveken is gyakran szerepel, megjelent Ghiberti (1378-1455) és Brunelleschi (1377-1446) reliefjein,

2 és hangsúlyt kapott a korábban Barend van Orley (1488 körül—1541) és műhelyének, újabban pedig e mester valamelyik tanítványának tulajdonított schwerini festményen is (1. kép).

3 Nicole Dacos viszont a képet Michiel van Coxcie (1499-1592) 1520 körüli műveivel hozta összefüggésbe.

4 A festmény egy oltárkép egyik szárnyképe, így vertikális hangsúlyú kompozícióját a keskeny, álló formátum határozta meg. A kompozíciós típusok szívós továbbélésére, egy fajta konzervativizmusra utal, hogy a Braunschweigi Monogramista (alias Jan van Amstel, 1500 körül-1542 körül) 1530-1535-re datált festményén (Párizs, Louvre, 2. kép)

5 is ismétlődik az elbeszélés alulról felfelé történő vertikális előadásmódja, jóllehet a kép az előbbinél jóval szélesebb és a tájképi környezet gazdagabb.